A KHTK elleni rangadóval zárul a szezon – beharangozó

2017.06.02.

Szombaton véget ér a megye I. 2016/2017-es szezonja, a biztos második Kecskeméti LC, a szintén biztos bronzérmes KHTK-t fogadja a Széktói Stadionban. Bár a lényeges kérdések eldőltek az utolsó forduló előtt, egy Kecskemét – Kiskunfélegyháza találkozó mégis rangadónak számít a megyében.

khtk

A KHTK a tavalyi bajnokságban bravúros sikert aratott, idén azonban tetemes hátránnyal követik a Tiszakécskét a KLC-t. Ettől függetlenül nem lehetnek elégedetlenek, hiszen noha a két kiemelkedő csapat ellépett, a mezőny többi tagját ők is alaposan lehagyták, a Bácsalmás 12 pontnyira van a dobogótól. Ráadásul azt is elmondhatják, hogy egyedül ők tudták a szezonban megállítani a TVSE-t, akik ellen ősszel jók voltak egy döntetlenre. Jó mérkőzést játszottak velünk is az őszi szezon végén, amikor végül már az első félidőben kialakult a 3-1-es kecskeméti győzelem, de végig igyekeztek kapaszkodni. A bajnokcsapat magja továbbra is adott, így most is nehéz találkozóra van kilátás.

Az egészen biztos, hogy mindkét csapatnak lesznek fontos hiányzói, hiszen eltiltások nehezítik az edzők dolgát. Némedi Norbert két alapemberét is elvesztette Kiskunhalason, Nádudvari Alexet kiállították, Farkas István pedig begyűjtötte ötödik sárga lapját. A KHTK Szabó Attilára és Virágh Balázsra sem számíthat hasonló okokból, így Ozsváth Ferencnek most sem lesz könnyű dolga az összeállításnál, ugyanis már a Soltvadkert ellen is olyanok kerültek keretbe, akik alapvetően a megye II-es együttesben futballoznak. Ettől függetlenül egy felszabadult, jó játékot hozhat a találkozó, hiszen mindkét csapat szereti a játszós focit, a tét pedig biztosan nem fogja most nyomni őket. Így gondolja ezt Némedi Norbert is, aki szeretné, ha a csapat szép eredménnyel vonulna pihenőre:

„A harmadik helyezett jön hozzánk, akik ellen felszabadult játékot várok a csapattól. Szeretnénk jó játékkal búcsúzni a szurkolóktól. Egy jó ellenfelünk lesz itt az utolsó körben, és bár tét nincsen, én jó mérkőzésre számítok.”

A mérkőzésen a szokásos jegyárak lesznek érvényben, egységesen 500 forintba kerülnek a belépők, a 14 éven aluliaknak ingyenes a találkozó.

Kecskeméti LC – Kiskunfélegyházi HTK

Megye I. 30. forduló, Széktói Stadion

2017.06.03. (szombat), 17:00

Játékvezető: Kócsó Tibor Zsolt (Kőhalmi Attila, Samu László)

Megye I.
1. Tiszakécske VSE 82
2. Kecskeméti LC 74
3. KHTK 56
4. Bácsalmás 47
5. Bajai LSE 47
6. Kiskunhalas 43
7. Soltvadkert 39
8. Kiskőrös 35
9. Jánoshalmi FC 34
10. Akasztó 28
11. Kalocsa 261
12. Lajosmizse 25
13. Kecel 19
14. Kunszállás 16
15. Harta 15
1 Kalocsa: 9
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter