Szombaton U13-as nemzetközi torna a Széktóiban

2017.06.08.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, idén is megrendezzük a Mercedes-Benz U13 Labdarúgó Tornát! 2017-ben öten szállnak harcba az elsőségért, a mezőnyben ezúttal egy külföldi csapat szerepel.

u13A tavalyi győztesek

Június 10-én (szombaton) az U13-as labdarúgók népesítik be a Széktói Stadiont, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan, ismét egy tornával foglaljuk keretbe a bajnoki szezont. Ez az a korosztály, mely nyártól már nagypályán kell bizonyítson, így a nyári pihenő előtt egy hasznos tapasztalatszerzéssel léphetnek az idősebbek közé.

A mezőny ismét erős, hiszen a címvédő Mercedes-KLA mellett a tavalyi döntős Puskás Akadémia, a DVSC-DLA, a LUA Baja és a szerb Spartak Zlatibor Voda jön Kecskemétre. A tornát körmérkőzések formájában bonyolítják le, a 35 perces találkozók párhuzamosan zajlanak a stadionban és a 2-es pályán. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény, a gólkülönbség, majd a több lőtt gól rangsorol.

A megnyitó 12:45-kor a centerpályán lesz, az első meccsek 13 órakor kezdődnek a sorsolást követően. Eredményhirdetés nagyjából 16:45-kor, itt egyéni díjakat is kiosztunk a legjobban teljesítő játékosok közt. 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 6
2. Jánoshalmi FC 6
3. Kalocsa 6
4. Harta 3
5. Soltvadkert 3
6. Bácsalmás 3
7. Kunszállás 3
8. Kecel 3
9. KHTK 1
10. Kiskőrös 1
11. Lajosmizse 0
12. Akasztó 0
13. Kiskunhalas 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter