Megye II.: Derbire készül a KLC-KTE SI

2017.09.08.

A megye II-ben először játszik majd ebben a szezonban idegenben a KLC-KTE SI, nehezebb ellenfelet pedig nem is nagyon kaphattak volna. Márton Tibor csapata a címvédő Városföldhöz utazik, mely ugyan nem kezdte nagy formában az évet, mégsem szabad leírni őket.

megye2

Nagy Lajos aranyérmes csapatában ráadásul biztosan munkálkodik a visszavágási vágy, hiszen tavaly kétszer is kikaptak kecskeméti riválisuktól, tavasszal ráadásul igen nagy pofonba szaladtak bele a Széktóiban. Akkor 5-2-re nyertünk, miután ősszel is sikerült egy 2-1-es sikerrel elhozni a pontokat. Márton Tibor nem számít könnyű meccsre, ugyanakkor most sem feltartott kézzel mennek majd riválisukhoz:

„Természetesen nagyon készülünk a mérkőzésre, egész héten a városföldi rangadó lebegett a szemünk előtt. Bízom benne, hogy sikeresek tudunk lenni, még akkor is, ha nem vagyunk a legjobb állapotban. Több dolog is nehezíti a helyzetünket, elsősorban sérülések, amik bizonytalanná teszik több játékos szereplését is. Nem igazán tudom most még, hogy vasárnap milyen összeállításban léphetünk pályára, sok a kérdőjel. Ettől függetlenül bízunk magunkban!”

Városföld – KLC-KTE SI

Megye II. észak, 5. forduló

2017.09.10. (vasárnap), 16:30

Játékvezetők: Béleczki László (Juhász Andor, Péter-Szabó Márk)

U19-es meccs: 14:15

 

Megye I.
1. Jánoshalmi FC 15
2. Kecskeméti LC 12
3. Kecel 12
4. KHTK 8
5. Kiskőrös 8
6. Kalocsa 8
7. Bácsalmás 7
8. Soltvadkert 7
9. Harta 6
10. Kunszállás 6
11. Akasztó 4
12. Lajosmizse 4
13. Kiskunhalas 3
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter