Két győzelmével az élről várhatja a vasárnapot Bács megye

2017.12.02.

A Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott kitűnően vette a regionális torna első napját, hiszen Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyét is legyőzték Vanó Sándor játékosai. A Kecskeméti LC játékosai vastagon kivették a részüket a győzelmekből. 

bacs

A békéscsabai tornán először Csongrád volt Bács megye ellenfele, akik ellen egy kemény, harcos mérkőzést vívott a piros-fehérben futballozó együttes. Bár az első játékrészben talán Csongrád előtt adódott a több sansz, ezeket a helyzeteket kapott gól nélkül hozta Vanó Sándor csapata, majd a félidő hajrájában egy szép támadás végén végül a vezetés is összejött. Juhász ívelt jobbról középre, akinek beadását a balról behúzódó Máruska vágta a kapuba (1-0). A második félidőben továbbra is a küzdelem dominált, Csongrád főleg pontrúgásokkal és átlövésekkel operált, de a védelem, illetve Urlauber kapus kitűnően állta a sarat. Egy szöglet után aztán Rozsi szerezte vissza labdát, ezt követően pedig csak szabálytalanul tudták megállítani, így büntető következhetett: Máruska ezúttal is higgadt maradt, így kettőre nőtt az előny (2-0). Bár Csongrád a végén szépíteni tudott egy szöglet után, a három pont így is összejött Bács megyének (2-1).

Délután Jász-Nagykun-Szolnok ellen már abban a tudatban léphetett pályára a csapat, hogy győzelem esetén biztosan élről várhatják a vasárnapot. Ez kellő motivációt is jelentett, hiszen villámrajttal mattolta ellenfelét Bács-Kiskun, Káli előbb Tóth beadását (1-0), majd a kezezésért megítélet büntetőt is bevágta (2-0) az első 10 percben. Szünetig már csak helyzeteket láthattunk, ám fordulás után a csereként beálló Kohány fivérek is letették névjegyüket, Balázs előbb Kitl önzetlen passzát vágta be közelről (3-0), majd Gábor Kitl kapufája után volt szemfüles (4-0). A legvégén kicsit kiengedett a biztos vezetés tudatában Bács, ezt az ellenfél kétszer is kihasználta, de a győzelem nem forgott veszélyben egy pillanatig sem (4-2).

Bács-Kiskun – Csongrád 2-1 (1-0)

Bács: Urlauber – S. Juhász, Rozsi, Nasz, Princz – Juhász, Dostyicza (Kohány B. 31.), Palásti (Tóth 55.), Nádudvari, Máruska (Hegedűs 47.) – Kitl (Kohány G. 40.).

Gól: Máruska (23., 36.) ill. Szabadi (90.)

Bács-Kiskun – Jász-Nagykun-Szolnok 4-2 (2-0)

Bács: Eifert – Princz (S. Juhász 31.), Rozsi, Nasz (Hegedűs 45.), Varga – Tóth, Palásti (Kohány B. 31.), Kitl, Nádudvari, Máruska (Juhász 31.) – Káli (Kohány G. 35.)

Gól: Káli (4., 6.), Kohány B. (36.), Kohány G. (49.) ill. Sári (54., 60.)

További eredmények:

Békés – Jász-Nagykun-Szolnok 4-1

Pest – Békés 1-1

Csongrád – Pest 0-0

Tabella:  

1. Bács-Kiskun 6 pont

2. Békés 4 pont

3. Pest 2 pont

4. Csongrád 1 pont

5. Jász-Nagykun-Szolnok 0 pont 

Vasárnapi program: 

10:00, Bács-Kiskun - Békés

13:00, Bács-Kiskun - Pest

Megye I.
1. Kecskeméti LC 54
2. Jánoshalmi FC 40
3. Kecel 34
4. KHTK 33
5. Kiskunhalas 28
6. Bácsalmás 23
7. Kalocsa 22
8. Soltvadkert 20
9. Kiskőrös 19
10. Lajosmizse 18
11. Harta 16
12. Akasztó 14
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter