Vasárnap ismét RUK tornát rendezünk, ezúttal az U10-es korosztálynak

2018.02.06.

A tavalyi évet egy tiszakécskei régiós tornával zártuk, akkor az U9-es alközponti válogatottak részvételével. A 2018-es munka felvezetéseként is hasonló rendezvényt szervezünk, ám ezúttal az U10-es korosztály legjobbjai lépnek pályára a Rákócziban.

ruk

A részvevők ezúttal is adottak, hiszen a Minősített Utánpótlás Központok (MUK), azaz az alközpontok kaptak meghívást válogatottjukkal. Ez azt jelenti, hogy ezúttal az U10-es korosztály legnagyobb ígéreteiből összeállított csapatok találkoznak majd a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnokában. A 6 klub ezúttal is körmérkőzéses rendszerben dönt a végső sorrendről.

A torna előtt Szabó Tibor régiós szakmai vezetőt kérdeztük a tavaszi munkáról:

„Folyamatosan zajlik az előre meghatározott feladatok szervezése a Regionális Utánpótlás Központban, illetve hozzákapcsolódva az alközpontokban. A 9 éveseknek ebben a félévben is szeretnénk válogatott edzéseket tartani, az alközpontok szintjén pedig a 10-11 éves korban is 5-5 ilyen összetartás lesz ebben a félévben. Az év első nagyobb eseménye ez a kecskeméti torna lesz az U10-es MUK válogatottak számára, korábban ilyen volt az U9-es tiszakécskei, illetve az U11-es kelebiai rendezvény is. Még ebben a hónapban tornát rendezünk az U13-nak is, de itt az alközponti egyesületek korosztályos csapatai fognak találkozni, nem a válogatottak, erre 17-én kerül majd sor. Decemberben egy évzáró beszélgetést is tartottunk az alközpontokkal, amin meghatároztunk az eddigiek mellett új feladatokat is. Próbálunk új dolgokat is belevinni a munkába, felmérésekkel kiegészíteni a válogatott összetartásokat. Emellett szakmai napokat fogunk szervezni, melynek célja az, hogy az alközpontok alatt működő, kisebb egyesületek edzőit is minél jobban bevonjuk. A tavaszi szezont egy nagszabású nemzetközi tornával szeretnénk majd lezárni.”

Kecskeméti Regionális Utánpótlás Labdarúgó Torna

Helyszín: Kecskemét, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnoka (Tóth László stny. 2.)

Időpont, megnyitó: 2018.02.11. (vasárnap), 9:00

Résztvevők: KLC-KTE SI MUK válogatott, Szeged 2011 MUK, Szolnoki MÁV MUK, Szilády RFC MUK, Ceglédi VSE MUK, LUA Baja MUK

Mérkőzések: 9:15-től 15:20-ig

Eredményhirdetés: 15:30

Megye I.
1. Kecskeméti LC 66
2. Jánoshalmi FC 47
3. KHTK 39
4. Kecel 38
5. Kiskunhalas 33
6. Bácsalmás 29
7. Kalocsa 28
8. Kiskőrös 26
9. Soltvadkert 24
10. Lajosmizse 23
11. Harta 21
12. Akasztó 19
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter