Mercedes-KLA: Veretlen hétvégét hoztak akadémistáink

2018.03.12.

A Mercedes-KLA összes korosztályos csapata elkezdte immáron a tavaszi szezont, az első teljes hétvége ráadásul igen jól is sikerült, hiszen veretlenek maradtak a kecskeméti ifjoncok.

u17Az U17-es csapatot lelkes szurkolók várták szombaton a Széktóiban

Az U19 kiütéses sikerrel javította soproni kudarcát, de az U16, az U15, az U14 és az U13 is három ponttal gazdagodott. Csupán két csapatunk nem tudott nyerni, az U17 küzdelmes meccsén nem született gól, míg az U12 a Hódmezővásárhellyel osztozott meg a gólokon és a pontokon.

U19: Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 0-5 (0-3)

U19 II. osztály, 18. forduló

KLA: Mészáros – Kemenczés (Szekeres 87.), Kőrös, Szappanos, Antal – Drabik, Farkas (Supka 87.), Papp (Becze 89.) – Németh, Bozsik (Sallai 89.), Rideg (Pusztai 46.).

Gól: Bozsik (5., 44., 63.), Farkas (34.), Pusztai (84.)

Bódi Attila: Természetesen öröm a győzelem, főleg ilyen arányban és minőségben mint ahogyan ez megszületett! Ez megmutatja a játékosok és a csapat képességeit, de ezzel együtt adja az elvárásokat is az elkövetkező mérkőzéseken és az edzéseken is! Ennek figyelembevételével gratulálok a csapatnak!

Eredmények, tabella itt!

 

U17: Mercedes-KLA – Grosics Akadémia 0-0 (0-0)

U17 II. osztály, 18. forduló

KLA: Kovács D. – Szabó, Vágó, Hirman, Száhl – Daróczi, Schildkraut, Richter – Bashiri-Shahroodi, Török – Kovács P.

Csima Gyula: Jó és dinamikus meccset játszottunk, sokat tettünk azért, hogy a védekezésre koncentráló Gyulát legyőzzük. Az biztos, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a támadásépítésekre edzéseken.  

Eredmények, tabella itt!

 

U16: Mercedes-KLA – Grosics Akadémia 1-0 (0-0)

U16 II. osztály, 18. forduló

KLA: Berta – Barkóczi, Kovács, Treiber, Pécsi (Récsei 66.) – Kasztel, Fekete (Bakos 83.) – Szedmák (Sörös 79.), Bodor Z. (Busa 46.), Faragó – Bessenyei.

Gól: Busa (61.)

Nagy Lajos: Nagy küzdelem árán sikerült legyőzni ellenfelünket, örülök annak, hogy ismét kapott gól nélkül hoztunk le egy meccset. Sikerünk megérdemelt, mert több helyzetet alakítottunk ki.

Eredmények, tabella itt!

 

U15: Mercedes-KLA – Soroksár 2-0 (2-0)

U15 II. osztály, Közép-A, 14. forduló

KLA: Cseh – Orlov (Nagy 41.), Pap, Dénes, Elek-Rembeczky (Jánosi 68.) – Hatvani, Csúri – Bellák (Rózsa 58.), Györgye, Bodor Z. (Győrfi 50.) – Major.

Gól: Major (10.), Bellák (36.)

Márton Pál: A tavasz első bajnokiján az első játékrészben játszottunk jól, ekkor el is döntöttük a pontok sorsát. A második félidő azonban sikerülhetett volna jobban is.

Eredmények, tabella itt!

 

U14: Mercedes-KLA – Soroksár 6-0 (0-0)

U14 II. osztály, Közép-A, 14. forduló

KLA: Pető (Gyapjas 41.) – Nemcsek (Fekete 41.), Szalai, Horváth Á. (Bálint 62.), Szamosi – Szólát (Lisku 41.), Kovács – Barkóczi (Török 62.), Győri (Gyarmati 41.), Gyulassy – Lengyel.

Gól: Kovács (46., 80.), Fekete (55.), Lengyel (60.), Gyarmati (62.), Török (75.)

Lóczi Péter: A győzelmünk magabiztos volt, de nem játszottunk jól, túlságosan akartak a srácok, többször görcsössé vált a játékunk. Számtalan gólszerzési lehetőséget puskáztunk el, túlizgultuk a tavaszi idénynyitót. Ez egy ilyen mérkőzés volt, viszonylag gyengébb játékkal is sikerült három pontot szereznünk. Az előnyünk már nyolc pont, de nem dőlünk hátra, minden edzésből és mérkőzésből szeretnénk kihozni a maximumot.

Eredmények, tabella itt!

 

U13: Mercedes-KLA – Hódmezővásárhely 14-0 (6-0)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 10. forduló

KLA: Csikós – Jónás (Benke 43.), Hábenczius, Ruzsa, Halasi (László 43.) – Erhardt (Huszka 43.), Kajtár (Veréb 43.), Geiger – Gondi, Majoros (Szabó 43.), Ludvigh.  

Gól: Majoros (4., 6., 23., 32., 33., 40.), Erhardt (13., 15., 30.), Szabó (45.), Huszka (47.), László (48.), Benke (51.), Veréb (56.)

Kovács Tamás: Kezdettől fogva támadólag léptünk fel, negyedóra elteltével már 4-0-ra vezettünk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ezek közül jónéhány kihasználatlan maradt. A második félidőben még több gólt "termeltünk", ellenfelünk nem tudott helyzetig sem eljutni. Jó lenne nagyobb intenzitású mérkőzéseket játszani!

Eredmények, tabella itt!

 

U12: Mercedes-KLA – Hódmezővásárhely 1-1 (0-1)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 10. forduló

KLA: Radnóti – Jócsák, Nagy – Fodor, Tóth, Mányoki – Benke, Balla (Horváth 35.) – Pusztai.

Gól: Horváth (40.) ill. Palócz (30.)

Kiállítva: Jócsák (32.)

Sziegl Gábor: Az őszi sima vereség után, ezúttal játékban és a kidolgozott helyzetek tekintetében is felülmúltuk a Hódmezővásárhelyet. Sok lehetőségünkből sajnos csak egyet rúgtunk be, ami egy pontra volt elég. Az ellenfél taktikája egy gyors, akcelerált játékos volt, aki egyszer be tudott találni, kétszer szabálytalanul szereltük kritikus helyzetben, aminek kiállítás lett a vége. Egy félidőn át emberhátrányban játszva is jobbak voltunk, de ezt gólokban sajnos nem tudtuk kifejezni, így maradunk két pontra a dobogótól. A helyzetkihasználást leszámítva elégedett vagyok a csapattal.

Eredmények, tabella itt!

Teljes galéria itt!