Mercedes-KLA: Az U17 nyert, az U16 döntetlent játszott a Kaposvárral

2018.04.12.

Hétvégéről elhalasztott meccseket pótoltak szerdán akadémiai csapataink, a Kaposvárt fogadták hazai környezetben. Az U17 már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát, míg az U16 ugyan vezetett, de végül be kellett érniük a döntetlennel.

u17

Az U17 jól kezdte a meccset, egy formás akció végén Daróczi robbant be középen, majd egy szép csellel mindenkit becsapott, ezt követően pedig higgadtan helyezett a rövid sarokba. A folytatásban kicsit fáradtabban mozgott a csapat, tegyük hozzá, Kovács Péter, Vágó Gábor és Török László is hétfő hajnalban érkezett meg a franciaországi mezei futó világbajnokságról a kinti sztrájk miatt. Az U17 a pontatlanságot küzdeni tudással kompenzálta, a félidő végén pedig el is döntötték a pontok sorsát, Schildkraut talált a kapuba szabadrúgásból. A sikerhez Kovács Dániel is hozzátette a magáét, hiszen a szünet előtt még büntetőhöz jutott a Kaposvár, ám ezt az ifjú kapus jól olvasta és védte. Fordulás után már csak helyzeteket láttunk, kicsit pontosabb játékkal könnyen növelhette is volna előnyét az U17, ám a lényeg az, hogy újabb három ponttal gazdagodtak, amivel ismét felléptek az osztályozót érő második helyre.

Az U16 Faragó találatával került előnybe az első félidő végén, ez azonban nem tartott ki a meccs végéig, a Kaposvár fordulás után egalizált.

U17: Mercedes-KLA – Kaposvár 2-0 (2-0)

U17 II. osztály, 22. forduló

KLA: Kovács D. – Drabik, Vágó, Száhl – Richter (Virág 79.), Szabó G., Daróczi, Szász – Török (Bashiri-Shahroodi 64.), Schildkraut (Orlov 79.) – Kovács P. (Lukács 64.)

Gól: Daróczi (8.), Schidlkraut (42.)

Csima Gyula: Nem ez volt a legjobb meccsünk, sok technikai hibát vétettünk, de szerencsére így is léptünk egyet előre. Hétvégén hatpontos meccsre utazunk Paksra, azon leszünk, hogy ezeket a hibákat addig kiküszöböljük, illetve jó eredményt érjünk el.

 

U16: Mercedes-KLA – Kaposvár 1-1 (1-0)

U16 II. osztály, 22. forduló

KLA: Opauszki – Sörös, (Pécsi 84.), Kovács, Récsei, Treiber – Kasztel, Busa, Fekete (Bodor 64.) – Szalai, Bessenyei (Szedmák 64.), Faragó (Ugrai 89.)

Gól: Faragó (45.) ill. Dömötör (65.)

Nagy Lajos: Remek hozzáállással játszottunk ma, az ellenfél nagyobb tudását próbáltuk ellensúlyozni küzdőszellemmel, ez sikerült is. A mérkőzésen kevés helyzet volt, a döntetlen igazságosnak mondható.

Az U17-es meccs képei facebook oldalunkon érhetőek el

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 10
2. Kecskeméti LC 10
3. KHTK II. 10
4. SC Hírös-Ép 6
5. Kunszállás 6
6. Pálmonostora 6
7. Izsák 6
8. Helvécia SE 6
9. Hetényegyháza 4
10. Kiskunmajsa 4
11. Nyárlőrinc 4
12. Lakitelek 4
13. Tiszaalpár 3
14. Vasutas SK 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook