Mercedes-KLA: Bajnok az U14, továbbra is éles a csata az U15-nek!

2018.05.11.

Két korosztályos csapatunk egy-egy halasztott bajnokit játszott le csütörtökön, mely nagy téttel bírt, hiszen az U14 például a bajnoki címért lépett pályára.

u14

Lóczi Péter együttese hibátlan mérleggel várta a Gloriett elleni idegenbeli összecsapást, ami számukra egy rangadó volt dobogós riválisuk ellen. A kecskeméti fiatalok rögtön kihasználták az esélyt, már az első félidőben magabiztos előnyt szereztek, így teljesen megérdemelten biztosították be aranyérmüket. A feljutáshoz még osztályozót is játszaniuk kell majd, mely június közepén kezdődik.

Az U15-ös bajnokság nagyon kiegyenlített, négy körrel a vége lőtt még 5 csapat küzd hasonló esélyekkel a bajnoki címért. Ebben az erőltetett menetben kifejezetten fontos volt, hogy a Mercedes-KLA begyűjtse a kötelezőnek mondható pontokat, ezt Márton Pálék meg is tették, így pontban befogták a listavezető Budai FC-t, mely egyel több győzelmet ért el eddig.

U15: Gloriett SE – Mercedes-KLA 0-2 (0-1)

U15 II. osztály, Közép-A, 15. forduló

KLA: Cseh – Orlov (Pap 60.), Dénes, Gulyás, Elek-Rembeczky – Hatvani, Győrfi – Major, Csúri, Bodor Z. (Nagy 41.) – Bellák (Rózsa 64.).

Gól: Major (14.), Rózsa (66.)

Márton Pál: Ezen a meccsen a hazai csapat bizonyítani akarta, hogy utolsó 6 meccséből nem véletlen nyert meg 5-öt. Nem is tudtunk olyan minőségben játszani, mint ami megszokott, de a hozzáállásunk kitűnő volt, ezért is tudtuk megnyerni a meccset.

Tabella itt!


U14: Gloriett SE – Mercedes-KLA 1-4 (0-2)

U14 II. osztály, Közép-A, 15. forduló

KLA: Gyapjas – Győri (Horváth A. 70.), Szalai (Török 70.), Horváth Á., Szamosi – Kovács Á., Lisku (Nemcsek 70.), Gyarmati – Barkóczi (Gyulassy 70.), Bálint (Szólát 48.), Fekete (Majoros 48.).

Gól: Tarcali (54.) ill. Győri (15.), Kovács Á. (34.), Szamosi (42., 58.)

Lóczi Péter: Nagyon jó füves pályán játszhattunk, egy remekül felkészített csapat ellen. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, szép győzelmet arattunk. A bajnoki címhez gratulálok minden játékosnak és stábtagnak! Ez csak az első lépcsőfok volt az emelkedőn, szeretnénk 100 százalékosan megnyerni a bajnokságot, illetve ami ennél is fontosabb, hogy sikerrel vegyük a rájátszás mérkőzéseit!

Tabella itt!

Megye II. észak
1. KHTK II. 19
2. Kerekegyháza 19
3. SC Hírös-Ép 18
4. Kecskeméti LC 16
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 14
7. Helvécia SE 10
8. Izsák 9
9. Hetényegyháza 8
10. Nyárlőrinc 7
11. Lakitelek 7
12. Pálmonostora 7
13. Tiszaalpár 6
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook