Megye I.: Balog révén a gólkirályi címet is begyűjtjük

2018.05.30.

Támadónk elképesztő formában futballozik tavasszal, a kiskunfélegyházi meccset leszámítva, minden ellenfelünk kapuját bevette. Mivel ősszel a KHTK-nak is betalált, az Akasztónak pedig négyet vágott hétvégén, így a teljes mezőnyt kipipálta immáron.

balog

Marci elképesztően indította a tavaszt, majd így is folytatta, hiszen őszi 5 találatához 21-et tett hozzá fordulás után, a kupában ehhez további 5 gólja van. 26 góljával magabiztosan vezeti a bajnokság góllövőlistáját, mögötte két csapattárs, Eugene Salami (17) és Vladul Stefan (16) következik, akiknek dobogós helye szintén nincs reális veszélyben.

Balog számai egyébként meccsekre bontva is kiemelkedőek, az Akasztó elleni mesternégyes mellett háromszor triplázott, kétszer duplázott, valamint további kilenc meccsen is feliratkozott a góllövők közé, ráadásul a Kiskunhalas ellen még hozzá is tehet ehhez. 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook