Az országos utánpótlásban is indulnak csapataink

2018.07.17.

A KLC-nél is zajlik a következő bajnoki szezon tervezése. A már megszokott megyei korosztályos csapatok mellett az országos utánpótlásban lesznek együtteseink. Karakas Ferenc adott helyzetjelentést.

karakas

„Ami fontos, hogy a 2018/2019-es szezonban minden utánpótlás csapatunk a Mercedes-KLC nevet fogja viselni. Az NBIII-as csapat, és immáron az akadémia is járja önálló útját, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne az egymásra épültség alapján segítsük alulról felfelé a játékosok mozgását. A célunk közös, Kecskeméten minőségi felnőtt focit szeretnénk, ami motiválja a felcseperedő gyerekeket. Lehetnek önálló törekvések és eltérő stílusok, de a lényeg, hogy a Kecskeméten focizó labdarúgók jól járjanak. Mi is magasabb célokat tűzünk ki, idén U19-es és U17-es csapatot indítunk az NBIII-ban, jövőre szeretnénk négy korosztállyal részt venni az országos bajnokságban. A felnőtt csapat működését is átalakítjuk, lépésről lépésre igyekszünk emelni a szintet. Szeretnénk lehetőséget nyújtani azoknak a fiataloknak, akik az NB-s csapatban még nem tudnak lehetőséghez jutni. Szoros kapcsolatot kívánunk kialakítani a másik két klubbal minden téren, nagy feladat a Széktói bázis fejlesztése, szakszerű használata, rendbetétele. Nekünk is feladatunk a bázist üzemeltető támogatása és az együttműködés. Nagy reményekkel várjuk ezt a szezont, reményeink szerint nagyon sok apró sikerről tudunk majd beszámolni a végén. A KTE felnőtt csapatának és az akadémiának is azt kívánom, hogy érjék el céljaikat - akár a mi segítségünkkel is kiegészülve - akkor nagyon sok kecskeméti gyermek, szülő és szurkoló jól járhat!" - mondta Karakas Ferenc. 

Az országos utánpótlásban induló két együttesnek Márton Pál (U19) és Nagy Lajos (U17) lesz a vezetőedzője, a megyei csapatok esetében még néhány kérdőjel maradt. A felnőtt csapat mellett továbbra is lesz U19-es együttesünk a megye II-ben, az U16-ban kettő, az U14-ben három csapattal állunk rajthoz. A leány futball továbbra is a KLC-KTE SI égisze alatt működik majd. 

Megye II. észak
1. KHTK II. 19
2. Kerekegyháza 19
3. SC Hírös-Ép 18
4. Kecskeméti LC 16
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 14
7. Helvécia SE 10
8. Izsák 9
9. Hetényegyháza 8
10. Nyárlőrinc 7
11. Lakitelek 7
12. Pálmonostora 7
13. Tiszaalpár 6
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook