Megye II.: Sokgólos meccs a Szabadszállással

2018.07.18.

A Kecskeméti LC megye II-es felnőtt csapata a Szabadszállást fogadta kedden, a 9 gólt hozó találkozón végül a megye I-es rivális tudott nyerni.

bozsikBozsik Máté újra a KLC-ben onthatja a gólokat (archív fotó)

A megye II-es csapatban több régi-új játékos is pályára lépett, az akadémiáról kiöregedő játékosok közül Bozsik Máté, Pusztai Attila, Kőrös József és Módra Gergő is szerepelt már korábban az együttesben. Rajtuk kívül Kovács Mihály (Lakitelek), Farkas Lőrinc (Városföld) és Csőke Szebasztián (Helvécia) érkezett más klubtól, ám nekik is van KLC-s kötődésük.  

Egészen elképesztő forgatókönyvet hozott a találkozó, ugyanis szinte két külön meccset láthattak a két félidőben a kilátogatók. Az első játékrészben a KLC nemhogy eltüntette az osztálykülönbséget, szinte kiütéssel küldte padlóra a Szabadszállást. Bozsik ziccert értékesítve, Bakos szabadrúgásból, majd ismételten Bozsik büntetőből volt eredményes, a félidő zárásaként pedig Farkas bombája tette fel a koronát a teljesítményre. Bende Csaba bő kerettel számolhatott, mindenki lehetőséget kapott, a rengeteg cseréből aztán végül a vendégek jöttek ki jobban, akik egy huszáros második félidővel megfordították az eredményt.

Kecskeméti LC – Szabadszállás 4-5 (4-0)

KLC (1. félidő): Meggyes – Keresztes, Módra, Kőrös, Farkas – Zsoldos, Bakos, Csordás – Kovács M., Bozsik, Pusztai

KLC (2. félidő): Meggyes – Pálnok, Dinnyés, Keresztes, Stein – Kelő, Pusztai (Péntek 51.), Mészáros – Kovács M. (Nagy R. 58.), Bozsik (Kovács A. 65.), Csőke

Hazai gólok: Bozsik 2, Bakos, Farkas

Bende Csaba: A felkészülés kezdetén tartunk, az eredmény most nem számít, de az első félidő hozzáállásban és játékban is tetszett. Mivel ez volt az első meccsünk, mindenki kapott bőven játéklehetőséget. A munkát folytatjuk, sok edzőmérkőzésünk lesz, a Szabadszállás látogatását július 31-én viszonozzuk.

A KLC legközelebb pénteken játszik edzőmeccset, a Hetényegyházát fogadják 18:00-kor.

Megye II. észak
1. KHTK II. 19
2. Kerekegyháza 19
3. SC Hírös-Ép 18
4. Kecskeméti LC 16
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 14
7. Helvécia SE 10
8. Izsák 9
9. Hetényegyháza 8
10. Nyárlőrinc 7
11. Lakitelek 7
12. Pálmonostora 7
13. Tiszaalpár 6
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook