NBIII: Pont nélkül maradtak ezúttal csapataink

2018.10.24.

Az Airnergy FC-t fogadta hazai környezetben két harmadosztályú korosztályos csapatunk, ellenfelünk ezúttal mindkét korosztályban jobbnak bizonyult.

nb3

U19: Mercedes-KLC – Airnergy FC 0-2 (0-1)

U19 III. osztály, Közép-Kelet, 8. forduló

KLC: Nagy - Szalkai, Récsei (Bárány 46.), Masir, Kovács, - Csordás, Szabó, - Tapodi (Fehér D. 46.), Keresztes (Fekete 46.), Bálint (Vinczellér 67.) – Kissebestyén.

Gól: Petike (30.), Sontra (57.)

Márton Pál: Akik most pályára tudtak lépni, azok mindent megtettek a jó eredmény eléréséért a mérkőzésen, azonban a listavezető ellen ez csak a tisztes helytállásra volt elég.

 

U17: Mercedes-KLC – Airnergy FC 0-4 (0-2)

U17 III. osztály, Közép-Kelet, 8. forduló

KLC: Rákóczi - Vajda, Tóth A, Gonda, Fejes (Nagy 66.) - Oberna, Orbán, Terbe – Neves-Costa (Tóth B. 55.), Korpácsi, Pergel.

Gól: Pozsonyi (6.), Kóka (11., 81.), Nyiri (64.)

Nagy Lajos: Rosszul kezdtük a mérkőzést, hamar hátrányba kerültünk, de később teljesen egyenrangú partnerek voltunk. Helyzeteink voltak, kapufát is lőttünk. A második félidő elején volt esélyünk az egyenlítésre, de ellenfelünk játékban felülmúlt bennünket és kihasználta a védekezési hibáinkat. Jobb csapattól szenvedtünk vereséget.

 

 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 27
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook