Megye II.: Győzelem a városi rivális ellen

2019.02.13.

Kedden ismét felkészülési meccset játszott a Kecskeméti LC felnőtt csapata, ellenfelünk az SC Hírös-Ép volt a Széktói műfüves pályáján. Bende Csaba együttese újabb sikerrel folytatta a munkát.

klc

Kecskeméti LC – SC Hírös-Ép 3-0

KLC: Meggyes – Kőrös, Keresztes, Módra, Horváth – Kovács M., Csordás, Péntek – Szűcs, Szabovik, Pusztai.

Csere: Dócs, Gulyás, Nagy, Fetter

Gól: Pusztai 2, Szűcs

Bende Csaba: Az első félidővel nagyon meg voltam elégedve. Arra kértem a csapatot, hogy próbáljunk labdát birtokolni, játszani, agresszívek lenni, ez ment is. Egyértelműen javulást mutattunk az előző meccsekhez képest, kimondottan jól és pontosan játszottunk, a labdakihozatalok is működtek. Ahol most tartunk, azt teljes mértékben visszakaptam, mindenki tette a dolgát, szinte hiba nélkül. Fordulás után már mi is többet cseréltünk, de azért a lehetőségeink megvoltak. Szeretném hangsúlyozni, hogy most sem az eredmény számított, ettől függetlenül is egy jó meccset tudtunk játszani. A lényeg az, hogy összességében tetszett a csapat, amit taktikailag kértem, azt meg tudtuk csinálni. Innen is tovább kell még lépnünk, van még természetesen hiba, ezeket javítani kell a folytatásban.

A KLC következő edzőmeccsére pénteken kerül sor, a Nyárlőrincet fogadjuk 19:00-kor a Széktói műfüves pályáján. 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 35
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 28
4. Kunszállás 26
5. KHTK II. 25
6. Lakitelek 23
7. Tiszaalpár 21
8. Nyárlőrinc 18
9. Izsák 17
10. Kiskunmajsa 16
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook