Megye: Potyogtak a gólok minden korosztályban

2019.05.29.

A megyei utánpótlásban szereplő Mercedes-KLC csapatok jó hétvégén vannak túl, többen is alaposan megszórták ellenfeleiket.

klc

U19: Mercedes-KLC – Helvécia 2-1 (0-1)

Megye II. U19 észak, 14. forduló

KLC: Rákóczi - Vinczellér, Bárány, Récsei (Fehér T. 46.), Vostyár – Mányoki (Keresztes 46.), Szarvas - Fehér D. (Rácz 68.), Bálint (Kállai 46.), Kovács L. (Kissebestyén 46.) - Kovács G. (Német 46.)

Gól: Fehér T. (75., 89.) ill. Bálind (6.)

Pap Szabolcs: Nagyon tompán kezdtük a mérkőzést, ezt a lelkesen játszó ellenfelünk ki is használta. A kapott gól után - ahogy szokták mondani - felbillent a pálya, szinte egy kapura zajlott a mérkőzés, de sajnos visszaköszönt az egész évben elő-előkerülő problémánk a helyzetkihasználás. A második félidőben már sikerült két helyzetünket kihasználni, ezzel megnyerni ezt a nagyon fontos mérkőzést. Így már matematikailag is bebiztosítottuk, hogy a szezon végén dobogós helyen zárjon a csapat. Említést érdemel még mindenképp a nagyon korrekt játékvezetés.


U16: Mercedes-KLC „A” – Szabadszállás 7-7 (3-5)

U16 észak, 18. forduló

KLC: Rück – Hajagos, Szabó, Laczi, Horváth, Szatmári, Molnár, Fontana, Kovács.

Gól: Fontana (17., 39., 73.), Kovács (23.), Szatmári (51.), Molnár (59., 62.) ill. Nédó (14., 36.), Varga (16., 20., 25.), Karajz (46., 55.)

Kiállítva: Karajz (87.)

Parti Gábor: Eleve kevesebben kezdtük ezt a mérkőzést, ennek ellenére a győzelemre is esélyünk volt, elégedett vagyok a srácokkal. Edzői pályám során ilyen meccset még nem éltem meg, vízilabda eredmény született. 


U16: Kerekegyháza – Mercedes-KLC „B” 0-7 (0-4)

U16 észak, 18. forduló

KLC: Telek – Molnár, Vostyár, Türei, Dakó, Palotay, Vajda, Horvát, Varga (Tóth A. 63.), Nagy, Mádai (Berkó 63.)

Gól: Mádai (2., 52.), Varga (6.), Türei (39., 75.), Vajda (42.), Dakó (59.)

Márton Tibor: Lelkesedésben és taktikailag is ellenfelünk fölé kerekedtünk, minden csapatrészben jobbnak bizonyultunk. Gratulálok a srácoknak az egész éves teljesítményhez!


U14: Mercedes-KLC „B” – Mercedes-KLC „A” 1-8 (0-3)

U14 észak, 17. forduló

KLC „B”: Borbényi – Schmitdgáll, Tót, Szegedi, Zoboki, Kele, Horváth, Domián, Varga.

Csere: Mózes, Kulcsár-Horváth

KLC „A”: Szilágyi – Horti, Horvát, Schneider, Ágoston, Kecskeméti, Bognár, Benke, Nagy.

Kispad: Fodor, Antal, Szabó.

Gól: Kulcsár-Horváth (44.) ill. Ágoston (4.), Horvát (18., 36.), Benke (50., 60.), Bognár (72.), Fodor (74., 77.)

Magyar István: Sajnos a fizikális előny nem nálunk volt, emellett gyengén is teljesítettünk, több hibát követtünk el hátul.

Nagy Tamás: Egész mérkőzésen próbáltuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, ez többé-kevésbe sikerült is. Gratulálok a srácoknak, mert a harmadik meccs egyhuzamban, melyen legalább 8 gólt sikerült rúgniuk.


U14: Bugac – Mercedes-KLC „C” 0-8 (0-5)

U14 észak, 17. forduló

KLC: Zsikla – Kurucz, Fazekas, Bamberger, Muszka, Huszárik, Horváth, Elek, Nagy.

Csere: Szabó, Seres, Horváth, Csontos, Kovács, Jakab, Faragó.

Gól: Bamberger (14., 19., 33., 39.), Faragó (23.), Csontos (50., 64., 76.)

Ozsváth Ferenc: Gyönyörű gólokat rúgtunk ezen a találkozón, kiválóan játszott a csapat. Meggyőző fölényben voltunk végig. 

Megye I. 2019/2020
1. Harta 22
2. Jánoshalmi FC 21
3. KHTK 18
4. Kalocsa 17
5. Lajosmizse 15
6. Szabadszállás 13
7. Kerekegyháza 13
8. Kiskunhalas 9
9. Tiszakécske VSE 9
10. Akasztó 9
11. Kecel 8
12. Kiskőrös 5
13. Soltvadkert 5
14. Kecskeméti LC 5
15. Bácsalmás 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook