Megye II.: 13 góllal zárta a szezont a KLC

2019.06.03.

A Kecskeméti LC megye II-es felnőtt csapata utolsó meccsét játszotta hétvégén, Bende Csaba együttese városi rangadóval zárt Hetényegyházán. A mérkőzés végkimenetele egy pillanatig sem volt kérdéses.

klc

A Hetényegyháza egész tavasszal gondokkal küzdött, legtöbb esetben éppen csak ki tudtak állni meccseikre, most sem volt ez másként. A KLC szinte már az első percben megszerezte a vezetést, s bár a szünetben még „csak” négy góllal vezetett csapatunk, a második félidőben teljesen felőröltük a hazaiakat. A gólkülönbség javító meccsen főleg Bozsik Máté élt, aki egymaga hétszer vette be a kaput, ezzel egyébként majdnem a gólkirályi címet is megszerezte, de ehhez egy gól még kellett volna. Így sem lehet rá azonban panasz, hiszen hosszabb sérülése miatt csak 16 meccsen tudott pályára lépni, ezeken összesen 26 gólt jegyez. A KLC a 4. helyen fejezte ezzel be a bajnokságot.

Hetényegyháza – Kecskeméti LC 0-13 (0-4)

Megye II. észak, 15. forduló (halasztott)

Hetényegyháza: Farkas – Szabó E., Kis, Tóth, Polyák, Berta, Kovács, Nagy, Szabó I., Bodor, Virág.

KLC: Erdélyi – Kőrös, Módra (Csordás 61.), Keresztes, Horváth – Pusztai, Zsoldos, Péntek, Szűcs – Szabovik (Masir 56.), Bozsik.

Gól: Kis (4.) Bozsik (8., 37., 43., 57., 59., 76., 79.), Szabovik (54.), Péntek (70., 88.), Pusztai (77., 85.)

Bende Csaba: Nehéz ilyen mérkőzés után mit mondani. Dicsérném abból a szempontból az ellenfelet, hogy ennyi problémával is végig tudták csinálni a szezont. Mi annak örülhetünk, hogy több játékosunk is előrébb került a góllövőlistán.

 

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 63
2. SC Hírös-Ép 56
3. Lakitelek 53
4. Kecskeméti LC 48
5. KHTK II. 47
6. Kunszállás 43
7. Pálmonostora 36
8. Kiskunmajsa 32
9. Nyárlőrinc 30
10. Izsák 29
11. Tiszaalpár 28
12. Helvécia SE 17
13. Hetényegyháza 13
14. Vasutas SK 5
Részletes tabella
Közösség
Facebook