Megye I.: Nem hozott gólt az első hazai meccs

2019.08.18.

Felnőtt csapatunk szombaton a Kalocsát fogadta a megyei élvonal 2. fordulójában. A Széktói Stadionban rendezett találkozón nem született gól.

klc

A baon.hu beszámolója:

Lendületesen kezdődött a mérkőzés, az első helyzet a vendégek előtt adódott a 6. percben. Akkor egy jobb oldali vendégszögletet követően egy balról visszafejelt labdából Dostyicza középről, 18 méterről, kapásból tüzelt a jobb felső sarok mellé. Két percre rá helyzetre helyzettel válaszolt a Kecskemét, Kőrös tálalta mélységbe remek ütemben a kiugró Stein elé a labdát, Stein 12 méterről lőhetett, Vatai vetődve hárított. A 13. percben Vuits Attila adott be jobbról, a lendületesen felugró Follárdt Zoltán fejelt nagy erővel, labdája azonban mellé szállt. Négy percre rá újabb Kollár-szögletet követően Tóth Levente követte Follárdt példáját. Hét percre rá újra maga Follárdt fejelt kapura, gólba tartó labdáját Meggyes bravúrral védte. Kiegyenlített, férfias, sportszerű küzdelmet vívott a két csapat, igazi ziccerek nélkül, már az első félidőben kialakult a nézőtéren az a benyomás, hogy aki itt gólt szerez, az minden bizonnyal meg is nyeri a mérőzést.

A 47. percben Szűcs lövésszerű beadása jelentett veszélyt a vendégek kapujára, többen is ráindultak a labdára, de a kapuba bepofozni senki nem bírta. A Szűcs által beívelt szöglete követően Kőrös veszélyeztetett kapásból, 18 méterről. Az 55. percben a Kalocsa veszélyeztetett pontrúgással, de akár csak nyolc perccel korábban a másik térfélen, Kollárnak az oldalvonal mellől veszélyesen belőtt labdájába sem ért bele végül támadó, így a labda a bal felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Két percre rá a Vuits-testvérek mentek el remek összjátékkal a jobb oldalon, végül Vuits Attila ívelt át a hosszú oldalra, az érkező Mátyás jobbal jó tizenöt méterről óriási kapáslövést eresztett meg a hazai kapu irányába, félmagas labdája a bal oldali lécről pattant vissza. Adódtak helyzetek itt is, ott is, igazi, száz százalékos ziccer azonban továbbra sem alakult ki, az utolsó pillanatban mindig közbe tudott avatkozni mindkét védelem. A 73. percben hazai szögletet követően Módra bombázott a 16-os sarkáról jobbal a kapu mellé. Két percre rá a nem sokkal korábban beállt Major vállalkozott lövésre, a kaputól 25 méterre, balról leadott bombája centiméterekkel suhant el a hosszú fölső sarok mellett. Ezt követően az utolsó pillanatig kiélezett küzdelem folyt a pályán, bármelyik csapat eldönthette volna a maga javára a meccset, gól azonban nem esett. A döntetlen ha másért nem, azért igazságos, mert a sportszerű, küzdelmes mérkőzésen mindkét csapat rengeteget dolgozott, így a három pontot bármelyikük megérdemelte volna, vereséget azonban nem érdemelt volna egyik sem.

Kecskeméti LC – Kalocsai FC 0-0 (0-0)

Megye I., 2. forduló, Széktói Stadion

KLC: Meggyes – S. Juhász, Kőrös, Rákóczi (Vass 61.), Módra – Zsoldos, Csordás (Récsei 90.) – Stein (Szedmák 68.), Faragó, Szűcs – Bozsik (Bakos 74.).

KFC: Vatai – Kollár (Zorván 68.), Dostyicza, Follárdt (Farkas 68.), Vuits V., Vuits A., Mátyás, Szabó, Nasz, Tóth (Lakatos-Lengyel 59.), Rábóczki.

Nagy Lajos (KLC): Véleményem szerint igazságos a döntetlen. Végig úgy tűnt, hogy aki gólt fog lőni, az meg is nyeri a mérkőzést. Az ellenfelünk lőtt egy kapufát, de nekünk is volt három-négy nagy ziccerünk, amelyek sajnos kimaradtak. Szerintem fél év múlva, amikorra már elegendő rutint szedtünk össze ebben az osztályban, az ehhez hasonló mérkőzések már számunkra nyerhetőek lesznek. Gratulálok a vendégcsapatnak is. Visszatérve ránk, jó hozzáállással álltunk bele a mérkőzésbe, remek csapatjátékkal tudtuk elérni a döntetlent. Készülünk a jövő hétre.

Fotó: baon.hu 

Megye I. 2019/2020
1. Harta 13
2. Kerekegyháza 11
3. KHTK 11
4. Lajosmizse 10
5. Jánoshalmi FC 9
6. Kecel 7
7. Szabadszállás 6
8. Akasztó 6
9. Tiszakécske VSE 5
10. Kalocsa 5
11. Kiskunhalas 4
12. Kiskőrös 4
13. Soltvadkert 2
14. Kecskeméti LC 2
15. Bácsalmás 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook