Kitűnő mérleg az őszi szezon felénél

Hétvégén szabadnapos lesz a Kecskeméti LC, és a szusszanásnyi pihenő éppen az őszi szezon felénél éri csapatunkat. Kihasználva ezt, kicsit visszatekintettünk az eddigi teljesítményére, melyre az eredmények alapján nem lehet panasz.

klc

Ahogy azt Némedi Norbert is elmondta, július eleje óta egy intenzív időszakon van túl a keret, a felkészülési meccseket rögtön egy igen zsúfolt hónap követte a Magyar Kupa küzdelmekkel kiegészülve. Augusztusban összesen 7 tétmérkőzést játszott a Kecskeméti LC, ám a szerda-szombattal járó kétfrontos terhelést is jól bírták a játékosok. Nem volt könnyű, hiszen a nyitóforduló előtti héten Hajnal Gábor, Nemesvári Dániel és Maczelka Gábor is kidőlt, utóbbi kettő ráadásul hosszú időre esett ki. A Kupában így a fiatalok is megmutathatták magukat, és mindannyian jó teljesítménnyel járultak hozzá a meneteléshez, melynek köszönhetően már a legjobb 64 között van az országos táblán a KLC.

Ami a legfontosabb, a Kecskeméti LC minden tétmeccsét megnyerte eddig, ez összesen 12 találkozót jelent, 7 bajnoki és 5 kupaszereplést. A bajnokságban egészen imponáló a mérleg, egyetlen gólt kaptunk, azt is még az első fordulóban Bácsalmáson (1-2), akik ráadásul láthatóan a dobogóért küzdenek idén. Azóta 34-0 a mérleg, és hazai pályán különösen gólerősen futballozunk. A Magyar Kupában egyel több gólt kaptunk, a Soltvadkert és a Géderlak is bevette kapunkat, ám minimum 3 gólos különbséggel vettük az akadályt minden körben.

Ami a góllövőket illeti, a bajnokságban Eugene Salami vezet magabiztosan - nem csak a házi versenyben - míg a Kupában Nádudvari Alex áll az élen.

Eredmények: 

Megye I.:

Bácsalmás – Kecskeméti LC 1-2

Kecskeméti LC – Akasztó 11-0

Baja – Kecskeméti LC 0-3 

Kecskeméti LC – Jánoshalma 7-0

Lajosmizse – Kecskeméti LC 0-2

Kecskeméti LC – Kalocsa 6-0

Soltvadkert – Kecskeméti LC 0-5

Magyar Kupa:

Szabadszállás – Kecskeméti LC 0-16

Kiskőrös – Kecskeméti LC 0-3

Soltvadkert – Kecskeméti LC 1-4

Géderlak – Kecskeméti LC 1-5

Kecskeméti LC – Babócsa 7-0

Góllövőlista:

Megye I.: 

13 gólos: Eugene Salami

5 gólos: Farkas István, Toricska Rajmond

3 gólos: Kitl Zoltán, Nádudvari Alex

2 gólos: Balog Marcell, Bódai Dániel

1 gólos: Urbán Pál, Molnár Tamás

Magyar Kupa:

6 gólos: Nádudvari Alex

5 gólos: Toricska Rajmond

4 gólos: Hulicsár Máté

3 gólos: Balog Marcell, Branko Petrics, Bódai Dániel

2 gólos: Eugene Salami, Németh István

1 gólos: Sudár Csaba, Hajnal Gábor, Farkas István, Urbán Pál, Kitl Zoltán, Nemesvári Dániel, Molnár Tamás

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu