Alulmaradt a listavezető otthonában az U15

Hosszú túra volt

Gyulán lépett pályára szombaton az U15-ös fiú csapatunk a regionális bajnokság dél-keleti csoportjának 17. fordulójában. A találkozón nem várt egyszerű feladat a mieink számára, ugyanis a Grosics Akadémia folyamatosan a táblázat elején áll az Oroszházával és a Mórahalommal együtt. A mi csapatunk sem szégyenkezhet, a 6. helyen állunk. Ezen a találkozón azonban nem jött össze a gólszerzés, holott – főleg a második félidőben – nagyon közel álltunk hozzá. A gyulai együttes végül 4–0-ra nyert, és ezzel ideiglenesen átvette a vezetést a tabellán.

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – Talán a hosszú út és a korai indulás miatt nagyon álmosan kezdtünk, míg ellenfelünk határozottan és keményen letámadt minket az elejétől. Sajnos a 15. percben már két gól volt a különbség. Ekkor szerkezetet kellett váltanunk, mert a széleken nagyon gyengén védekeztünk. Innentől jobb lett a játékunk, a mezőnyben is kiegyenlítettebb lett a játék, nekünk is lettek helyzeteink. A második félidőben már sokkal bátrabban játszottunk, lehetőségeink is voltak a szépítésre, volt hogy a gólvonalról rúgta ki a labdát az ellenfél játékosa. Sajnos a meccs ezen szakaszában kapott az ellenfél egy jogtalan büntető, ami miatt én magam is vitatkoztam egy sort a játékvezetővel és ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés.

Grosics Akadémia FK – Mercedes KLC 4–0 (2–0)

MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport 17. forduló
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2024. március 9., szombat, 10:00

A KLC összeállítása: Dóri – Pálfy, Rafael (Horváth 65.), Bajnóczi, Arató, Tóth, Kothencz, Raskó, Kovács (Brútyó 50.), Szabó, Rimóczi (Szivák (41.).

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu