Negyedik helyen végzett Bács megye

Mindhárom KLC játékos pályára lépett Lipóton.

A Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott hétvégén Lipóton szerepelt a MAVONT országos négyesdöntőjén. Vanó Sándor csapata végül a negyedik helyen fejezte be a tornát, melyen mindhárom labdarúgónk pályára lépett.

Az elődöntős kezdő Veszprém ellen (fotó: Tóth Dani)

Szombaton a Veszprém megye elleni elődöntővel kezdett Bács megye, a találkozón négy nagy ziccert is sikerült kialakítani, de a kapuba nem sikerült betalálni, így a rendes játékidőben nem született gól. A büntetők során már az ellenfél bizonyult higgadtabbnak, s mivel két Bács megyei büntetőt is fogott a kapus, az ellenfél örülhetett. Vasárnap a bronzmeccs maradt így Heves ellen, ahol az első félidőben kétgólos előnyre tett szert az ellenfél, erre már csak a lefújás előtti pillanatokban tudott válaszolni Dostyicza révén Bács megye, így be kellett érni idén a negyedik hellyel.

A Bács megyei válogatottba három KLC játékos került idén be, akik a négyesdöntőn is pályára léphettek. S. Juhász Tamás mindkét találkozón kezdő volt, míg Bozsik Máté és Zsoldos László a bronzmeccsen kapott bizalmat.

Egyesületünk ezúton is gratulál játékosoknak, a szakmai stábnak és az MLSZ BKMI-nek!

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu