Megtartottuk évzáró karácsonyi ünnepségünket

Véget ért az év egyesületünk számára.

A KLC-KTE SI életében már megszokott esemény, hogy egy karácsonyi ünnepséggel búcsúzunk el játékosainktól, edzőinktől és a szülőktől így az év végén. A helyszín most is a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csarnoka volt, ahol benépesítették a termet a gyerekek.

A rendezvényt Losonczy László, az MLSZ BKMI igazgatója, illetve Sipos László önkormányzati tanácsnok is megtisztelte jelenlétével, a bemutatásokat követően az iskola diákjainak zenés produkciója vezette fel az eseményeket. S. Juhász Attila ezt követően értékelte az évet, szót ejtett a csapatok szerepléséről, a nyári táborokról, illetve kiemelte az egyesület szempontjából fontos momentumokat. Az év során sikerült újra fejlesztéseket végrehajtani két kisméretű műfüves pályával, illetve karbantartó gépeket, amihez az egyesület TAO-programja mellett az önkormányzat és a támogatók biztosították az önrészt. Beszédében elmondta, a cél 2020-ban is az lesz, hogy a játékosok számára minél magasabb szintű versenyeztetést biztosítsanak, hiszen nagyjából 600 gyermek sportol a KLC-KTE SI kötelékében az előkészítő csoportokkal és a lányokkal egyetemben.

Nem maradt el ezt követően természetesen legjobbak díjazása sem, a fő szempont idén is az volt, hogy olyan játékosokat részesítsenek elismerésben, akik hozzáállásukkal, szorgalmukkal és lelkesedésükkel a többiek számára is jó példát szolgáltatnak.

2019 legjobbjai:

Felnőtt: Kőrös József

U19: Récsei Péter

U17: Oberna Dominik

U16: Türei Milán

U15: Kele Álmos

U14: Kurucz Dávid István

U14-A: Molnár Roland

U14-B: Zoboki Dávid

U12: Kelemen Marcell és Majoros Bendegúz Zsolt

U11: Raskó Endre István és Ádám Csanád

U10: Vostyár Dávid

U9: Fekete Botond Bence

U8: Nagy Dániel

U7: Géró Valentin

U5-6: Bács Botond András

Női Felnőtt: Szabó Enikő Loretta

Leány U19: Gattyán Eszter

Leány U16: Bertalan Lili Laura

Leány U15: Mácsai Krisztina

Leány U14: Jakab Laura Szófia

Leány U13: Gál Vivien

Leány U11: Meggyes Viktória

Leány U7-9: Gál Emília

A díjak átadása után Karakas Ferenc szólt a megjelentekhez, kiemelve, hogy a szülők nélkül az ő munkájuk sem működne, nagyon sokat tesznek azért, hogy a gyerekek lelkesen sportolhassanak. Továbbra is szeretnének haladni a korral, hogy a gyerekek élvezzék a futballt, illetve jó körülmények között játszhassanak. A KLC 34 intézményi csoporttal rendelkezik, több iskolában és óvodában is zajlanak edzések, a cél az, hogy 2020-ban minden csoportban a lehető legmagasabb minőséget produkálják.

A játékosok mellett edzőink is elismerésben részesültek, Parti Gábor és Kiss Sándor immáron 10 éve dolgozik 27 esztendős egyesületünk kötelékében, míg Szutor Sándor 20. éve edzősködik a KLC-nél. A rendezvényt egy újabb látványos műsor, majd az ajándékozás zárta, a gyerekek idén egy-egy KLC-s kulacsot kaptak.

Egyesületünk nevében ezúton is boldog karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!

Szerző: Nyitray András