Az utolsó pillanatig volt esélyünk a döntetlenre a Harta ellen

Csak kapaszkodni tudtunk, egyenlíteni nem.

Megye I-es csapatunk hétvégén ismét hazai mérkőzést játszott, ellenfelünk ezúttal a Harta SE volt. Bár a vendégek első góljára még gyorsan válaszolni tudtunk, ezt követően ismét megszerezte a vezetést a Harta, majd a hajrában el is döntötték az összecsapást.

A vendégek gyorsan megszerezték a vezetést, már első lövésekből gólt ért el Csehi a 8. percben (0-1). Alig öt minutum kellett az egyenlítéshez, ekkor Major lőtte ki a jobb alsót (1-1). A második félidő elején Kovács kapott jó labdát, helyzetét gólra is váltotta, így ismét a Harta került előnybe (1-2). A folytatásban főleg pontrúgásokból próbáltunk egyenlíteni, de ezekből nem született gól. A 86. percben eldöntötték a meccset a vendégek, amikor Farkas emelte át okosan Erdélyit (1-3). Bár két perccel később Bozsik még szépített S. Juhász beadásából, egyenlítenünk már nem sikerült.

Kecskeméti LC – Harta 2-3 (1-1)

Megye I. 18. forduló

KLC: Erdélyi – Kőrös, Bogár, Zsoldos – S. Juhász, Csordás, Major, Stein – Szűcs, Bozsik, Nemesvári.

Harta: Pölöskei – Kovács, Farkas V., Ivacs, Csehi, Grecu, Marte, Nagy,Péter, Lajos, Oroszi.

Gól: Major (13.), Bozsik (88.) ill. Csehi (7.), Kovács (48.), Farkas (85.)

Nagy Lajos: Sajnálatos, hogy kikaptunk, mert nem játszottunk alárendelt szerepet, felvettük a versenyt egy jó csapat ellen. Mindkét félidő elején gólt kaptunk, így rohannunk kellett az eredmény után. Dicséretet érdemel a csapat, mert aránylag jó mezőnyjátékot játszottunk, ellenfelünknél több helyzetet dolgoztunk ki, viszont a vereség fő oka talán éppen az, hogy ezeket kihagytuk. A 90. percben a gólvonalról mentett az ellenfél, tehát ezúttal minden inkább kifelé pattant, bízom benne, hogy legközelebb befelé fog.

A KLC a következő fordulóban az éllovas Jánoshalma vendége lesz, a mérkőzés szombaton 14:30-kor kezdődik. 

Szerző: Nyitray András