Hiába a sok helyzet, vereséggel távozott Szolnokról az U19

Középházi rangadó volt

A regionális kiemelt bajnokság 23. fordulójában Szolnokra látogatott U19-es csapatunk. Mindkét csapat 31 ponttal vágott neki a találkozónak, így a meccs kérdése az volt, hogy melyik gárda tud elszakadni a másiktól.

A válasz sajnos a Szolnok lett, amely a második félidőben döntötte maga javára a mérkőzést. Végeredmény: 3–0.

Ozsváth Ferenc vezetőedző értékelése: – Jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. A védekezésünk stabil volt, a támadásaink nagy részében benne volt a veszély. Ennek megfelelően négy kapussal szembeni gólhelyzetet alakítottunk ki, de sajnos ezek mind kimaradtak az első játékrészben. Ahogy az lenni szokott, az ellenfelünk a második félidő elején betalált. Ezután is több veszélyes támadást vezettünk, de az utolsó pillanatokban bele tudtak blokkolni a lövéseinkbe. Ha a helyzeteink felét kihasználjuk, akár győztesen is távozhattunk volna. Így a végén mi gratulálhattunk ellenfelünknek.

Szolnoki MÁV Utánpótlás FC – Mercedes KLC 3–0 (0–0)

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 23. forduló
Szolnok
2024. május 5.

A KLC összeállítása: Zsikla – Szabó D. (Jánosik 82.), Zoboki, Kecskeméti (Somodi 80.), Bujdosó, Ludvigh, Ruzsonik, Schneider, Banó, Domokos (Rácz 62.), Horvát.

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu