Küzdelmes meccsen aratott győzelemmel nyitotta a rájátszást az U15

Ismét a Tiszakécske volt az ellenfél

Március közepén véget ért az U15-ös regionális bajnokság alapszakasza. Csapatunk nagyot hajrázott, de épphogy lecsúszott az 5. helyről, amely már felsőházat ért volna. Bende Csaba tanítványai így végül a hatodik helyen végeztek, amely szintén szép eredmény.

Az alsóház küzdelmeit az ellen a Tiszakécske ellen kezdték a mieink, amellyel az alapszakasz utolsó mérkőzését játszották. Március 16-án hazai pályán 3-2-re győztünk, most viszont idegenben kellett megvívnunk a szomszédvári derbit. Ez a találkozó is nagy csatát, és egygólos sikerünket hozta.

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – A bajnokságunk szakasza olyan periódushoz érkezett, amikor azt a kevés (10) csapatot is kettészedték, és 5-5 csapattal alsó- és felsőházat alakítottak ki. Ettől az átszervezéstől az én edzői munkám is sokkal könnyebb lesz, hiszen emiatt rengeteget fognak fejlődni a gyerekeim. A sorsolás „természetesen” úgy alakult, hogy azzal a Tiszakécskével kezdtünk, amely ellen az alapszakaszt befejeztük. Legalább már ismertük egymást és jobban fel tudtunk az ellenfelünkre készülni. Nagyot melóztunk a győzelemért, végig feszült és izgalmas mérkőzést játszottunk. Sajnos a meccs során ismét tizenegyest hibáztunk, és ahelyett, hogy hamarabb eldöntöttük volna a mérkőzést, az utolsó pillanatig izgulnunk kellett. Az ellenfél kapusa volt a mezőny legjobbja. A nehéz győzelemhez gratulálok a csapatomnak!

Tiszakécske VSE – Mercedes KLC 1–2 (1–1)

MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport Alsóház 2. forduló
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024. március 28.

A KLC összeállítása: Virág – Pálfy, Rafael, Tóth Sz. (Brútyó 49.), Kothencz, Raskó, Kovács K. (Horváth Zs. 62.), Szivák, Dóri, Szabó K., Rimóczi (Csordás 55.).

Gólszerzők: Csabai Nikolasz Ferenc (19.), ill. Szivák Péter Bálint (38.), Rafael János (63.)

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu