Szomszédvári derbit nyert meg az U15

Az első félidő nulla, a második öt gólt hozott

A Tiszakécske együttesét látta vendégül hétvégén U15-ös csapatunk a regionális bajnokság 18., utolsó alapszakaszbeli fordulójában. A mérkőzést megelőzően a két csapatot 7 pont, de csak egy helyezés választotta el egymástól a tabellán, mieink az élmezőnyhöz kapaszkodva a 6., a kécskeiek a 7. pozícióban álltak.

A találkozó eleje küzdelmes játékot, de gólt nem hozott. A fordulást követően viszont beindultak a csapatok, a Tiszakécske szerzett vezetést, de fordítani tudtunk és végül 3–2-re nyertünk! Csapatunk mindent megtett a győzelemért, ugyanis csak a három pont megszerzésével érhette volna el az 5., felsőházat érő helyezést, de ez végül a többi csapat eredményeinek köszönhetően nem sikerült. Ennek ellenére minden dicséret megilleti a srácokat!

Bende Csaba vezetőedző értékelése: – Változatos és izgalmas mérkőzést sikerült megnyernünk. Kicsit magunknak tettük nehézzé a meccset, hiszen gólnélküli állásnál tizenegyest hibáztunk. Az ellenfelünk kétszer is vezetni tudott, de az utolsó percekben meg tudtuk fordítani az eredményt. Az érezhető volt, hogy a csapatom nagyon akart, ugyanis nekünk nyerni kellett. Mentünk sokszor egy kicsit fejetlenül előre, hibák is becsúsztak, de az utolsó percig nem adtuk fel, csak dicsérni tudom az egész csapatot!

Mercedes KLC – Tiszakécske VSE 3–2 (0–0)

MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport 18. forduló
Kecskemét
2024. március 16., szombat, 10:00

A KLC összeállítása: Virág – Csordás (Rimóczi 41.), Pálfy, Rafael, Bajnóczi (Brútyó 41.), Raskó, Tóth Sz., Kothencz, Kovács K. (Arató 50.), Szivák, Szabó.

Gólszerzők: Kothencz Előd András (65.), Arató Alex Benjamin (76.), Rafael János (79.), ill. Csabai Nikolasz Ferenc (59.), Petrovits Tibor (74.).

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu