NB III: kétgólos vereség a Cegléd ellen

2010.07.24. 2010.07.24.

Szombat délben újabb felkészülési mérkőzést játszott a Kecskeméti TE  NB III-as csapata. Mai ellenfelünk az egy osztállyal feljebb játszó Cegléd együttese volt.

Kecskeméti TE II. – Cegléd (NBII) 0-2 (0-1)
KTE: Rácz – Schindler, Urbán P., Tóth I., Kristóf – Hajnal, Nagy V., Kovács Á., Máté – Szabó T., Balog M. Cserék: Márton Z. (kapus), Illés, Frank, David, Kucsár, Gaál, Militár, Vladan, Meleg. Vezetőedző: Török László

Török László értékelése: - A felkészülésnek abban a periódusában járunk, amikor heti két edzőmérkőzés mellett napi két edzéssel készülünk, így nem csoda, hogy fáradtan mozgott a csapat. Számomra az lett volna a meglepő, ha frissek vagyunk, így ezen a találkozón nem az eredmény volt az elsődleges. Voltak biztató jelek, így is partiban tudtunk lenni NBII-es ellenfelünkkel, akik jól használták ki helyzeteiket. Biztató a jövőre nézve, hogy jó az együttműködés az ifjúsági csapattal, és vannak tehetségeink.


Megye I. 2019/2020
1. Harta 13
2. Kerekegyháza 11
3. KHTK 11
4. Lajosmizse 10
5. Jánoshalmi FC 9
6. Kecel 7
7. Szabadszállás 6
8. Akasztó 6
9. Tiszakécske VSE 5
10. Kalocsa 5
11. Kiskunhalas 4
12. Kiskőrös 4
13. Soltvadkert 2
14. Kecskeméti LC 2
15. Bácsalmás 1
Részletes tabella
Közösség
Facebook