Mercedes-KLA: Védők és támadók is bekerültek a hét legjobbjai közé

2017.09.12.

Mivel csak az U12-es csapat kapott ki ezen a hétvégén, igen bő listával tudunk jelentkezni a Mercedes-KLA legjobbjairól. Az összkép vegyes, hiszen nem kizárólag a gólzsákokat emelték ki az edzők, akiknek nehéz dolga volt a sok jó teljesítmény láttán.

u17

Bódi Attila (U19): Rideg Ferenc (Mercedes-KLA – Grosics Akadémia 4-1)

„Nagyon nehéz lenne egy embert kiemelni, most is csak azért teszem meg, mert muszáj. Hátul és a támadószekcióban is voltak extra teljesítmények, így Sallai Bence, Kőrös József és Bozsik Máté is rengeteget tett hozzá a sikerhez. Hosszas mérlegelés után én most Rideg Feri mellett döntöttem.”

Csima Gyula (U17): Hirman Kristóf (Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 0-3)

„Kristóf kitűnően látta a feladatát, a védelmet végig nagy magabiztossággal fogta össze, vezér volt. Emellett a támadásokból is vastagon kivette a részét, gólja mellett gólpasszt is jegyzett.”

Nagy Lajos (U16): Kovács Tamás (Grosics Akadémia – Mercedes-KLA 1-2)

„Komoly érdeme van abban, hogy idegenben tudtunk nyerni. Higgadt, magabiztos játékot hozott, összefogta hátul a csapat védekezését. Szinte átjátszhatatlan volt a 90 perc során.”

Márton Pál (U15): Bellák Marcell (Mercedes-KLA – Gloriett 5-1)

„A teljes támadóharmadot bejátszotta ezen a meccsen, végig lendületesen futballozott. Győzelmünkhöz egy-egy gólt, illetve gólpasszt tett hozzá.”

Lóczi Péter (U14): Barkóczi Bendegúz (Mercedes-KLA – Gloriett 3-0)

„Végig rendkívül agilisan futballozott, folyamatosan veszélyt jelentett az ellenfél kapujára, ennek 2 szép gól lett a jutalma.”

Kovács Tamás (U13): Gondi Károly (Hódmezővásárhely – Mercedes-KLA 0-6)

„Gondi Károly mesterhármast rúgott úgyis, hogy nem volt végig pályán, így azért kiemelném mellette Kajtár Mátyást is, aki végig nagyon jól futballozott, különösen a mélységi játéka volt erős.” 

Megye I.
1. Kecskeméti LC 69
2. Jánoshalmi FC 50
3. Kecel 41
4. KHTK 39
5. Kiskunhalas 33
6. Kalocsa 31
7. Kiskőrös 29
8. Bácsalmás 29
9. Soltvadkert 25
10. Lajosmizse 23
11. Harta 22
12. Akasztó 19
13. Kunszállás 12
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter