Mercedes-KLA U17: Az ezüstérem a minimális céljuk – értékelő

2017.12.27.

Az U17-es csapat számára nagy téttel bír a bajnokság, hiszen a bajnok feljuthat a kiemelt bajnokságba, míg a második osztályozót vívhat a kiírás értelmében. Bár a DVTK nagyon elhúzott ősszel, Csima Gyula a második hely megszerzését minimális célként tűzte ki, ehhez egyébként egyetlen pontos hátrányt kellene ledolgozni a dobogón telelő csapatnak.

csima

Hogyan értékelnéd a bajnoki szereplést?

Nyáron viszonylag nagy átalakuláson ment át a csapat, különböző okok miatt többen is távoztak, illetve 6 ember érkezett, illetve az U16-ból is felkerült hozzánk néhány játékos. A felkészülésünk jól sikerült, kiemelt bajnokságban szereplő csapatokkal is találkoztunk, ami mindenképpen hasznos. A bajnoki szerepléssel nem vagyok elégedetlen, hiszen az első két helyet lőttük be, a másodiktól egy pontnyira vagyunk. Sokat léptünk előre, mert idén egy erősebb bajnokságban szerepelünk, pontszámban viszont ugyanott vagyunk. A góllövéssel voltak problémáink, Gyürki Máté távozását megéreztük, ez azért egy 7-8 gól kiesést jelentett számunkra, amivel 4-5 plusz pontunk is lehetne akár. A védekezésünk nem volt rossz, 14 gólt kaptunk, de ebben is tudunk még fejlődni érzésem szerint. Szintén fontos, hogy javítsunk a helyzetkihasználásunkon.

Egyéb képzési feladataitok miként néztek ki?

Átálltunk a 6 hetesről a 4 hetes periodizációra, ezt folytatjuk majd a téli felkészülés során is, célunk ezzel az, hogy még dinamikusabbak és gyorsabbak legyünk. A bajnokság tétje miatt természetesen az eredményesség is szempont volt, de emellett az egyéni és posztspecifikus képzés, a taktikai és technikai tudás fejlesztése, a fizikai képességek javítása, a játékstílus kialakítása, illetve a védekezés pontosítása is cél volt.

Kiket emelnél ki?

Összeségében 4-5 ember végig nagyon jól teljesített. Vágó Gabi és Török Laci kiemelkedett ilyen szempontból, de rajtuk kívül Hirman Kristóf, Kovács Peti, Szász Attila is stabilan hozzátett teljesítményével a jó eredményekhez.

Mik voltak az ősz pozitívumai?

Sok kifejezetten jó meccset játszottunk, jellemzően erős ellenfeleink vannak a bajnokságban, kiegyenlített a mezőny. A Vasas elleni döntetlen egy rendkívül lüktető és dinamikus meccs volt, de szívesen gondolok arra a négy meccses győzelmi sorozatra is, amikor végig 1-0-ra nyertünk, hiszen ahhoz nagyon sokat kell tenni. Ebben a bajnokságban szinte csak olyan meccsünk volt, melyek a fejlődést szolgálják.

Mikor folytatódik a munka, milyen céllal vágtok neki a tavasznak?

Az féltávnál már látszik, hogy a DVTK nagyon elhúzott. Jó meccset játszottunk velük mi is, én úgy gondolom, hogy ennyivel nem lógnak ki a mezőnyből. Az viszont mellettük szól, hogyha szoros meccseken is, de mindig nyerni tudtak valahogy, csupán egyszer botlottak. Nagyon nagy bravúrral még be lehet fogni őket, ha támadásban és védekezésben is javulni tudunk, de reálisan értékelve a második hely megszerzése a fő célunk. A felkészülést január 8-án kezdjük, 5 edzőmeccs vár ránk a tervek szerint. 

Megye II. észak
1. Kecskeméti LC 16
2. KHTK II. 16
3. Kerekegyháza 16
4. SC Hírös-Ép 15
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 13
7. Izsák 9
8. Lakitelek 7
9. Helvécia SE 7
10. Tiszaalpár 6
11. Pálmonostora 6
12. Hetényegyháza 5
13. Nyárlőrinc 4
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook