Osztályozó: A Hajdúböszörménnyel játszunk, itthon kezdünk

2018.06.05.

Kedden délelőtt az MLSZ budapesti székházában tartották meg az osztályozók sorsolását, ahol összesen 17 csapat várt sorsára.

klc

A licenccel rendelkező bajnokok közül végül a Tolna és a Pécsvárad nem vállalta a magasabb osztályt, így a számoknak köszönhetően 14 csapatot sorsoltak össze, 3-an pedig szerencsések voltak, hiszen meccsek nélkül juthatnak fel a harmadosztályba. A Kecskeméti LC-t a hatodik párban húzták ki, ellenfélként pedig a Hajdú-Bihar megyei bajnokot, a Hajdúböszörményt kaptuk. Az osztályozó első felvonására a Széktói Stadionban kerül sor szombaton, majd egy hét múlva következik a visszavágó idegenben.

A feljutásról döntő meccsek az alábbi időpontokban lesznek:

06.09. (szombat): Kecskemét – Hajdúböszörmény, 17:30

06.16. (szombat): Hajdúböszörmény – Kecskemét, 17:00

A párharc során az idegenben lőtt gólok is számítanak, illetve a bajnokságtól eltérően itt már csak 3-3 cserelehetősége van a csapatoknak a meccseken.

A tét óriási, minél több szurkoló buzdítására lesz szüksége a lila-fehér futballistáknak, csináljunk igazi katlan hangulatot itthon és idegenben is!

A hazai mérkőzésre a belépés ingyenes lesz!