Megye II.: Vereséggel zárták a szezont

2018.06.11.

A KLC-KTE SI a bajnoki címért küzdő Kerekegyháza vendége volt a megye II. utolsó játéknapján. A korábbról elhalasztott meccset jól kezdte a megye II-es együttes, sokáig vezettek is, ám a hajrában a hazaiak megfordították a találkozót.

m2

Az U19-es fiatalokkal megerősített KLC-KTE SI jól kezdte az összecsapást, hiszen Pusztai révén már a 6. percben előnybe kerültek. A vezetést egészen a 63. percig megőrizte Bende Csaba együttese, köszönhetően a büntetőt is hárító Meggyesnek, de a hazaiak bő 10 perc alatt háromszor is betaláltak, így végül megnyerték a meccset.

Kerekegyháza – KLC-KTE SI 3-1 (0-1)

Megye II. észak, 17. forduló

Kerekegyháza: Nagy R. (Fekete (89.) – Fejes, Virág, Nagy N., Malecz (Gogolák 46.), Malik, Gavula-Recte, Boronkay, Gáspár, Toók (Langó 76.), Czingel (Gazdag 66.).

KLC-KTE SI: Meggyes – Keresztes, Garaci (Nagy T. 19.), Módra, Horváth (Apró 76.) – Major, Zsoldos, Csordás, Pusztai, Bakos (Péntek 50.) – Bozsik.

Gól: Malik (63.), Gogolák (70.), Gavula-Recte (76.) ill. Pusztai (6.)

Kiállítva: Keresztes (87.)

Bende Csaba: Nehéz talajon játszottunk, állt a víz a pályán, ami mindkét csapat dolgát megnehezítette. Jól kezdtünk, hiszen rögtön az elején sikerült megszerezni a vezetést. Jó 20 percig jól is játszottunk, ám ekkor rutinos védőnk, Garaci Csabi megsérült, ezzel a teljesítményünk is visszaesett. Tulajdonképpen Meggyes Norbi bravúrjai tartottak minket meccsben, aki büntetőt is hárított, így előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőben még kevesebb labdát tartottunk meg elöl, az ellenfél nyomása hibákra kényszeritett minket. A hazai csapatban Gavula személyében egy olyan csatár volt, akit nem tudtunk megfogni, igazából egymaga jelentette a különbséget a csapatok közt. Ettől függetlenül büszkén jöhettünk le a pályáról, mert egy nálunk jobb csapat dolgát sikerült ismét megnehezítenünk, jó meccset játszottunk.

A KLC-KTE SI a 11. helyen fejezte be a szezont, a bajnoki címet a Tiszakécske szerezte meg, a dobogóra a Kerekegyháza és a Szabadszállás állhatott még fel. Érdekesség, hogy mindhárom csapatnak van megye I-es licence, így akár fel is juthatnak. Tabella itt!


Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook