Behúzta a derbit a KLC!

2018.09.17.

Vasárnap városi rangadóval folytatódott a megye II., hiszen a Kecskeméti LC az SC Hírös-Ép csapatát fogadta. Ahogy az előző szezonban, úgy most is nagy népszerűségnek örvendett a találkozó, melyen végül hazai győzelemnek örülhettünk.

Bozsik

Bende Csaba együttese álomrajtot vett, a sérülésből visszatérő Bozsik Máté vezérletével ez gólokban is megmutatkozott, ifjú gólzsákunk duplázni tudott alig negyedóra leforgása alatt. „Cucu” előbb egy szép akció végén talált be, majd Major indításával lépett ki, és helyezett Borbély mellett a hálóba. A KLC lendülete ezután sem veszett el, fiatal csapatunk nagyon jól használta ki sebességbeli előnyét, Szűcs révén pedig tovább növeltük az előnyt egy 20 méteres átlövéssel. Az SC Hírös-Ép rutinját mutatja, hogy ezután sem adták fel, így a második félidőre is maradtak izgalmak. A 64. percben Király Dávid révén sikerült szépíteniük, aki éles szögből vette be Meggyes kapuját, majd Ronkó pazar találata után lett igazán „meleg” számunkra az utolsó 20 perc, aki a tizenhatos sarkáról tekert a hosszúba. A hajrában nagy erőket mozgósítottak a vendégek az egyenlítés érdekében, de a KLC-nek is adódtak kontrái, az eredmény viszont nem változott.

Kecskeméti LC – SC Hírös-Ép 3-2 (3-0)

Megye II. észak, 6. forduló

KLC: Meggyes – Kőrös, Módra, Csordás, Nagy T. – Horváth, Zsoldos, Szűcs, Kovács – Major – Bozsik.

Hírös-ÉP: Borbély – Lóczi (Varga 46.), Abdouraman, Dócs, Király, Stein (Ronkó 58.), Yannick (Laczkó 46.), Lantos, Csordás, Molnár, Horváth T. (Tóth 46.)

Gól: Bozsik (12., 16.), Szűcs (24.) ill. Király (64.), Ronkó (72.)

Bende Csaba: Egy ilyen városi rangadó mindig nagy küzdelmet hoz, ez most sem volt másként. Sajnos megint két részre kell bontanom a teljesítményünket, hiszen az első félidőben nagyszerűen játszottunk, lendületesek voltunk, megérdemelten vezettünk három góllal. A másodikat sem kezdtük rosszul, de kihagytuk a meccs helyzetét, majd szinte rögtön gólt kaptunk, ezután elkezdtünk kapkodni. Az ellenfél újabb találata után nyomás alatt voltunk, de meg tudtuk őrizni az előnyünket. Egy új edzői feladatom lesz a héten, hogy ezeket a hetek óta megnyert meccseket szorossá tévő hibáinkat megbeszéljük és kijavítsuk, mert ilyenkor nem szabad ennyire megzavarodni. A nagyszerű győzelemhez gratulálok az egész csapatnak!

Kovrig Ákos: Két ellentétes félidőt hozott a meccs, az elsőben a KLC minden hibánkat kihasználta, abszolút megérdemelten kerültek háromgólos előnybe. A második játékrészre szerkezet váltottunk négy új játékossal, akkor már uraltuk a meccset, kétszer be is találtunk. Lógott a levegőben szerintem az egyenlítés is, de azt is hozzá kell tenni, hogy a KLC-nek is megvoltak a veszélyes kontrái, amiket nem tudtak belőni. Egy félidő előnyt adtunk, ezt kihasználták, maximális gratulációm a KLC-nek! Nincs más hátra, készülnünk kell már a következő meccsünkre!

A KLC győzelmével második helyen áll a tabellán, csupán gólkülönbséggel előz meg minket a Kerekegyháza. Csapatunk ezen a héten a Magyar Kupában érdekelt, a Körmendet fogadjuk szombaton 14:00-kor.

Fotó: Komáromy András (kesport.hu)

Megye II. észak
1. KHTK II. 19
2. Kerekegyháza 19
3. SC Hírös-Ép 18
4. Kecskeméti LC 16
5. Kunszállás 15
6. Kiskunmajsa 14
7. Helvécia SE 10
8. Izsák 9
9. Hetényegyháza 8
10. Nyárlőrinc 7
11. Lakitelek 7
12. Pálmonostora 7
13. Tiszaalpár 6
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook