Érmeket és egyéni elismeréseket vettek át a KLC-KTE SI játékosai

2017.06.08.

Egyesületünk megtartotta szezonzáró rendezvényét, melyen átvehették dobogós helyen záró utánpótlás csapataink érmeiket. A medálok kiosztása mellett, díjaztuk a szezon során kiemelkedően teljesítő játékosokat is, akiket a csapattársak és az edzők szavazatai alapján választottunk meg.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Losonczy László, az MLSZ BKMI igazgatója, Sipos László önkormányzati tanácsnok, valamint Marco Zwick, a Mercedes-Benz Gyár termelési igazgatója is, de mellettük természetesen ott volt a KLC-KTE SI elnöke, S. Juhász Attila, Török László szakmai igazgató és Karakas Ferenc elnökhelyettes is.

klc

S. Juhász Attila köszöntőjében elmondta, idén több ok is van az ünneplésre, hiszen a csapatok kitűnő szerelése mellett, a KLC-KTE SI is 25 éves jubileumát ünnepli. Az egyesület történelmének ismertetése után kiemelte, a jelen és a jövő is a fejlődés jegyében telhet. A régiós központi cím után kiemelt női képző központ is lett Kecskemét, emellett számos fejlesztés van kilátásban. Az atlétika pálya megépülésével a 2-es és 3-as pálya elforgatása történhet meg, illetve hamarosan elkezdődhet a sárga, majd a szürke öltöző felújítása. Emellett a Tó Hotel és környéke, valamint a Rudolf laktanya területén megvalósítandó csarnok ügyében is előrehaladott tárgyalások zajlanak már. Zárásként mindenkinek megköszönte a munkát, aki részese volt annak, hogy a KLC-KTE SI 25 éves jubileumához érkezett, a szülőknek és a gyerekeknek pedig jó pihenést kívánt. Két klubnak is további sikereket kívánt még elnökünk, így a megye III-at megnyerő Hírös-Ép-nek, valamint az osztályozóra készülő Duna Aszfalt TVSE-nek.

Marco Zwick maga is gyakran kijár a Széktói Stadionba gyermekeivel, így kifejezetten örült a meghívásnak, hiszen gyermekkorában ő is futballozott, a német válogatott korábbi sztárja, Miro Klose még csapattársa is volt. Fontos, hogy a gyerekek is megismerjék azt a közösségi összetartozást, amit a sport és a foci adhat, ezt különösen átérzi, hiszen 6 és 12 éves fia is focizik. A Mercedes-Benz Gyár 5 éve támogatója a Kecskeméti Labdarúgó Akadémiának, ami számukra is fontos jubileum, hiszen ekkor indították be a termelést. A csapatszellem itt is fontos, hiszen közel 1000 kolléga összehangolt munkája szükséges a sikereikhez. Több területen is szoros az együttműködés, hiszen a közös focitáborok, barátságos meccsek, tornák is erősítik az egyesülettel való kapcsolatot számukra, remélhetőleg még sokáig. Reményei szerint minél több gyereket láthatnak majd a pályán a jövőben is, ehhez sok sikert kívánt.

KLCerem

Török László örömét fejezte ki, hogy ismét ennyi fiatalt láthat a pályán, hiszen ez mindig azt mutatja, lehet miből meríteni a jövőben az akadémiának. Fontos ez, hiszen régiós központként munka lesz bőven a pihenés után is, de ez új lehetőségeket is megnyithat. Az akadémia célja mindig az, hogy egyéniségeket neveljen, itt Terbe Botondot emelte ki jó példaként, aki az U17-es válogatott alapemberének számít, valamint Györgye Márkot és Nagy Leventét, akik az U15-ös országos kiválasztóra utazhatnak. Bár a pihenés fontos, szakmai igazgatónk arra buzdított, szabadidejükben is rúgják minél többet a bőrt a gyerekek.

Karakas Ferenc az alapok fontosságára hívta fel a figyelmet, így az óvodai és kisiskolás futballra, mely mindig is szívügyük volt, jelenleg is aktívan készülnek a következő tanévre. Erre kell épülnie egy összehangolt és felépített munkának, amiben jó úton haladnak, ebben ad egy megerősítést a régiós központi cím is. Amellett, hogy a tehetségek nevelése kiemelten fontos, azoknak is meg kell adni a keretek a játékhoz, akik csak a foci szeretetéért játszanak, erre továbbra is törekedni fognak. Ahogy az előtte felszólalók, úgy ő is megköszönte az edzők és a stáb munkáját, a gyerekek szorgalmát, illetve a szülők lelkesedését.

Jöhettek a az ünnepélyes átadások, összesen 8 csapatunk szerzett érmet ebben a szezonban, akik közül még az U18-as lányok esetében nem ért véget a bajnokság, így ott csak a jövő hétre derül ki, hogy a dobogó melyik fokán zárnak. Szakágak szerint az alábbi eredmények születtek, díjaztuk a gólkirályokat is:

Két gólkirályunk:

U16 észak: Illés Bálint

U14 észak: Korpácsi Roland

Grassroots:

U14 A -  1. hely

U14 B - 3. hely  

U14 C - 5. hely  

U16 A - 1. hely (megnyerte a megyei döntőt is)

U16 B - 7. hely  

U19 A (megyei I.) - 3. hely           

U19 B (megye II.) - 3. hely

Megye II. (felnőtt) - 3. hely

klcerem

Mercedes-KLA:

U14 - 15. hely

U15 - 15. hely

U16 - 2. hely  

U17 - 4. hely

U19 - 11. hely

Leány U15 - 5. hely (az alsóházi rájátszást megnyerték)

Leány U18 – dobogós helyezés, a hétvégi zárókör után dől el pontos helyezésük

klcerem

A csapatok díjazása és köszöntése mellett, a játékosokat és az edzőket kértük fel arra, hogy szavazzák meg együttesük „egyéniségeit”, akik motorjai voltak a 2016/2017-es szezonnak. Ők a következő játékosok voltak:

GRASSROOTS

2012: Szőke Márton

2011: Nagymihály Áron

2010: Nagy Álmos Kászon

2009: Baranyi Dominik

2008 A: Borsos Donát

2008 B: Rácz Kristóf       

2007 A: Varga Bence

2007 B: Feyér Csanád

2006 A: Csontos János Andor

2006 B: Nagy Gergely Richárd

2005: Gondi Szabolcs

U14 A: Korpácsi Roland

U14 B: Telek Vilmos

U14 C: Vostyár Ferenc

U16 A: Szalkai Béla

U16 B: Terbe Roland

U19 A: Major Dávid

U19 B: Kozma Dániel

Megye II. (felnőtt): Zsoldos László

Mercedes-KLA:

Leány U15: Filutás Alexandra

Leány U18: Szabó Laura

2009: Czéh Barnabás    

2008: Roza Zétény Benedek       

2007: Gyapjas Botond   

U11: Radnóti Dániel

U12: Hábenczius Tamás

U13: Horváth Marcell    

U14: Csúri Dájmond      

U15: Száhl Péter     

U16: Drabik Martin     

U17: Terbe Botond 

U19: Németh István   

A programot a Flip Unit Team műsora zárta, akik Magyarország első számú street akrobata csapata, mely kifejezetten showműsorokra specializálódott. Előadásaikban a parkour, freestyle akrobatika és cheerleading elemeit ötvözik egyedi saját showelemeikkel.

flip

Minden játékosunknak és a szülőknek is jó pihenést kívánunk, köszönjük az egész szezonban nyújtott munkát, kitartást és támogatást!  

Megye I.
1. Kecskeméti LC 6
2. Jánoshalmi FC 6
3. Kalocsa 6
4. Harta 3
5. Soltvadkert 3
6. Bácsalmás 3
7. Kunszállás 3
8. Kecel 3
9. KHTK 1
10. Kiskőrös 1
11. Lajosmizse 0
12. Akasztó 0
13. Kiskunhalas 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook
YouTube
Instagram
Coub
Twitter