Elbírálták az NBIII-as licenckérelmeket

2018.05.15.

Az MLSZ hivatalos értesítőjében már olvashatóak a 2018/2019-es szezonra kiadott NBIII-as licencek, a mostani mezőny mellett a megyei bajnokságban szereplő csapatok kapcsán is döntés született. A Kecskeméti LC Kft. is megkapta a zöld jelzést az NBIII-as induláshoz.

klc

A pozitív visszajelzés mellett azt érdemes megnézni, mely más megyékben szereplő klubok beadványa kapott hasonló elbírálást, hiszen ebből nagyjából kiolvasható már az, kik pályáznak szintén a feljutásra. Fontos hangsúlyozni, hogy ezt még egy újabb kör is megelőzi majd, a megye I-es bajnokoknak újból nyilatkoznia kell majd arról a szezon végéig, hogy vállalják-e az osztályozót és az NBIII-as indulást.

Klubunk a héten hivatalos értesítőt kapott az osztályozók menetéről is. A nyilatkozatok visszaérkezése után dől majd el, hogy összesen mennyien szeretnének feljutni az NBIII-ba. Az MLSZ-nek akkor kell osztályozó sorsolást tartania, ha 10-nél több bajnok szeretne indulni. Ebben az esetben június 5-én (kedden) 10:00-kor tartják ezt meg budapesti székházukban a csapatok részvételével.

Az osztályozó meccseket június 9-én és 16-án (mindkettő szombat) rendezik. Az osztályozóról, illetve annak szükségességéről már bővebben is írtunk. 

Az osztályozón csak a bajnokok vehetnek részt, így amennyiben az első helyezettnek nincs indulási joga, az a megye nem indíthat csapatot. Alábbiakban megyékre lebontva gyűjtöttük össze, kik kaptak indulási jogot, ahol nem dőlt el a bajnoki cím, ott a jelenlegi állást is feltüntettük, ahol eldőlt az arany sorsa, ott csak a bajnokot írtuk be. A bajnoki címért nem minden esetben olyan csapat küzd, mely indulhat is az NBIII-ban, ezt szintén külön jelezzük.

Bács-Kiskun:

Kecskeméti LC (már bajnok)

Baranya:

Pécsvárad (már bajnok)

Békés:

Méhkerék (már bajnok)

Borsod:

Sajóbábony 68 pont

Felsőzsolca 67 pont

Ózd 60 pont

A bajnokságból három forduló van hátra, a Felsőzsolca még az Ózddal és a Sajóbábonnyal is játszik, utóbbival az utolsó körben.  

Budapest:

REAC 72 pont

Újpest II. 68 pont

Három forduló van hátra, a REAC éppen most nyerte meg az Újpest elleni rangadót.

Csongrád:

Algyő 57 pont – nincs NBIII-as licence

Csongrád 54 pont

Tiszasziget 53 pont - nincs NBIII-as licence

Három forduló maradt hátra, a bajnokesélyesek közül csak egynek van NBIII-as licence. A legkedvezőbb sorsolása a Csongrádnak van, a Tiszasziget és az Algyő még egymás ellen is játszik.

Fejér:

Gárdony 53 pont

Mór 52 pont

Ikarus-Maroshegy 50 pont

Bicske 50 pont

A Mórnak négy, a többieknek három meccs maradt hátra, Gárdony – Mór rangadót is rendeznek még.

Győr-Moson-Sopron:

Ménfőcsanak 75 pont

Lipót 72 pont

Három forduló maradt hátra, már nem játszanak egymás ellen.

Hajdú-Bihar:

Hajdúböszörmény 78 pont

DVSC II. 73 pont

Három forduló maradt hátra, a két csapat az utolsó körben még játszik egymás ellen.

Heves:

Eger 71 pont

Hatvan 64 pont

Felsőtárkány 61 pont

Három forduló maradt hátra, már nem játszanak egymással a riválisok.

Jász-Nagykun-Szolnok:

Szajol (már bajnok)

Komárom-Esztergom:

Komárom (már bajnok)

Nógrád:

Salgótarján (már bajnok)

Pest:

Taksony 59 pont

Dabas-Gyón 55 pont

Három forduló maradt hátra, már nem játszanak egymással.

Somogy:

Nagyatád (már bajnok)

Szabolcs-Szatmár-Bereg:

Sényő (már bajnok)

Tolna:

Dombóvár 48 pont – nincs NBIII-as licence

Tolna 47 pont

Bonyhád 44 pont

Dunaföldvár 42 pont

Majosi SE 42 pont

A Dombóvárnak négy, a többieknek három meccs maradt hátra. A Dunaföldvár még a Dombóvárral és a Majosi SE-vel is játszik.

Vas:

Sárvár (már bajnok)

Veszprém:

Balatonfüred 72 pont

Úrkút 67 pont – nincs NBIII-as licence

A Balatonfürednek öt, az Úrkútnak négy meccse maradt, még játszanak egymás ellen.

Zala:

Nagykanizsa 70 pont

Hévíz 61 pont

Négy forduló van hátra, az utolsó körben találkoznak még.

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook