Izsákra is a három pontért utazik a KLC

2018.09.28.

Szombaton Izsákon folytatja a megye II-es bajnokság küzdelmeit a KLC felnőtt csapata. A találkozó előtt Pusztai Attilát kérdeztük várakozásairól, aki idegenben nehéz, de mindenképpen győztes meccsre számít.

pusztai

„A kupameccs utáni vacsora hangulatán érződött, hogy a csapatot megviselte a kiesés, fájó egy utolsó perces góllal búcsúzni. Nincs azonban szégyenkezni valónk, már az is egy nagy dolog volt, hogy idáig eljutottunk! A bajnokságot jól kezdtük, nagyon fiatal a csapatunk, gyors és lendületes játékosok alkotják a keretet, ezzel kevés csapat tudja felvenni a versenyt. A felkészülés hosszabbra sikerült, mint vártuk, sokan vagyunk edzéseken, így kialakult egy versengés a kezdőcsapatba kerülésért. Minden meccs nehéz lesz, főleg idegenben, most sem lesz ez másként. Mindenképpen győzelmet várok a csapattól, tartanunk kell a lépést az élmezőnnyel, hogy elérhessük kitűzött céljainkat. Ehhez kötelező a három pont megszerzése!” – mondta Pusztai.

Izsáki Sárfehér SE – Kecskeméti LC

Megye II. észak, 8. forduló, Izsák

2018.09.29. (szombat), 16:00

Megye II. észak
1. Kerekegyháza 32
2. Kecskeméti LC 30
3. SC Hírös-Ép 25
4. KHTK II. 25
5. Kunszállás 23
6. Lakitelek 20
7. Tiszaalpár 18
8. Kiskunmajsa 16
9. Nyárlőrinc 15
10. Izsák 14
11. Pálmonostora 13
12. Hetényegyháza 12
13. Helvécia SE 10
14. Vasutas SK 4
Részletes tabella
Közösség
Facebook