Megye II.: A rutinos KHTK II. vitte el a pontokat

2019.05.13.

Vasárnap a KHTK II. ellen játszott rangadót a Kecskeméti LC hazai környezetben, a rutinosabb vendégek végül mindhárom pontot elvitték.

m2

A komoly rutinnal felvértezett kiskunfélegyháziaknál ezúttal még Koncz Zsolt is pályára lépett, már ez is jól mutatja azt, hogy mennyire komolyan vették a meccset. Az első félidőben 28 percet kellett várni az első gólra, akkor Valkovics volt eredményes, ami elég is volt ahhoz, hogy a vendégek előnnyel mehessenek az öltözőbe. A második félidőben nagy erőket mozgósított a KLC az egyenlítésért, sokszor abszolút fölénybe is tudtunk kerülni, de az egyenlítés nem akart összejönni, sőt, egy ellentámadásból megduplázta előnyét a KHTK. Bár Szabovik 10 perccel a vége előtt szépíteni tudott, az egyenlítés már nem jött össze.

Kecskeméti LC – KHTK II. 1-2 (0-1)

Megye II. észak, 25. forduló

KLC: Meggyes – Kőrös, Módra, Keresztes, Horváth – Péntek, Masir (Szabovik 52.), Zsoldos – Szűcs, Bozsik, Major (Kovács A. 68.).

KHTK: Magyar – Zs. Juhász, Cseh, Sánta, Valkovics (Bense 89.), Keresztesi, Tóth (Nemes 37.), Kadosa (Kurgyis 86.), Polgár, Magony, Fricska (Berekszászi 68.).

Gól: Szabovik (80.) ill. Valkovics (28., 77.)

Bende Csaba: Sajnos rengeteg volt a problémánk a meccs előtt, többen sérülés és betegség miatt hiányoztak, de az az egységesség is megkopott, mely tavaly annyira vitt minket előre. Nagy különbség nem volt a két csapat között, talán csak annyi, hogy az idősebb és rutinosabb ellenfél többet tett a sikerért. Mivel fiatal csapatunk van, emiatt kissé csalódott vagyok.

Megye I. 2019/2020
1. Harta 0
2. Lajosmizse 0
3. Soltvadkert 0
4. Jánoshalmi FC 0
5. Kecel 0
6. Akasztó 0
6. Kiskőrös 0
8. Bácsalmás 0
8. Kerekegyháza 0
8. Kiskunhalas 0
11. Kalocsa 0
12. KHTK 0
13. Kecskeméti LC 0
13. Szabadszállás 0
13. Tiszakécske VSE 0
Részletes tabella
Közösség
Facebook