Fair Play kódex

 

 

 

Jelen etikai kódex a Kecskeméti LC – KTE SI által meghatározott, az Egyesület céljait támogató, jó hírnevét öregbítő viselkedési normákat tartalmazza. Ezen normák követése mindannyiunk közös érdeke, hiszen így működhetünk jól szervezett, hatékony Egyesületként emberséges közösségként, az általunk nevelt ifjú labdarúgók számára így mutatunk jó példát, így érhetjük el, és járulhatunk hozzá, hogy egészséges, empatikus, nyitott gondolkodású felnőttekké váljanak. 

I.  Általános alapelvek 

Az Etikai Kódex a Kecskeméti LC – KTE SI lentebb részletezett Érintettjeinek viselkedését szabályozó dokumentum, melynek megsértése fegyelmi felelősséget vonhat maga után, amelyek rendjét az Egyesület Fegyelmi Szabályzata szabályozza.  

Személyi hatálya kiterjed a Kecskeméti LC – KTE SI bármely csapatában futballozó játékosokra, a játékosok szüleire, valamint az Egyesület alkalmazottaira, ill. megbízási szerződéssel jogviszonyban álló munkatársaira.

Területi hatálya kiterjed a Kecskeméti LC – KTE SI által használt valamennyi létesítményre, sportpályára, az Egyesület által szervezett programok helyszínére, és a különböző helyszínek közötti közlekedés útvonalaira.

Időbeli hatálya kiterjed az Etikai Kódex kihirdetésének napjától annak módosításáig vagy visszavonásáig.

 

II. Játékosokra vonatkozó jogok és kötelezettségek

 

1.    Játékosok jogai

A Kecskeméti LC – KTE SI valamennyi játékosának joga van ahhoz, hogy az eredményes felkészüléséhez és szerepléséhez szükséges feltételeket megkapja, hogy az Egyesület a labdarúgó mérkőzésekre, tornákra, versenyekre való utazást, valamint a szükséges felszereléseket biztosítsa.  

A játékos joga, hogy az Egyesület az MLSZ szabályozása alapján a labdarúgó javára biztosítást kössön. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy az Egyesület, vagy a Játékos más kategóriájú biztosítást is megkössön. 

Bármilyen sérülés esetén a játékosnak joga van a megfelelő, az Egyesület által biztosított ellátásra (csapatorvos, masszőrök, fizioterapeuta).

 

2.  A Játékosok kötelezettségei, elvárt magatartása

A játékosnak kötelessége az Egyesület szellemiségét magáénak vallani, és ennek megfelelően viselkedni mindenhol.

A Játékos azért futballozzon, mert ő akarja, nem azért, mert mások elvárják tőle. Mindenkor a tudása legjavát adja, igazi csapatemberként játsszon.

A labdarúgás szabályait mindenkor tartsa be, cselekedeteit kontrollálja, ne tegyen csapata kárára.

Ellenfeleit tisztelje, ismerjen el minden jó teljesítményt, nemcsak a saját, de az ellenfél csapatától, játékosától is.

A játékos ismerje fel, hogy az edzők, vezetők segítik őt abban, hogy jó játékos lehessen, fogadja el döntésüket és tisztelje őket.

A játékos nem nyúlhat tiltott eszközökhöz, szerekhez (alkohol, drogok, dohánytermék, doppingszerek)

Bármely betegséget, sérülést be kell jelenteni az edzőnek, valamint az Egyesület orvosának. Az orvosi utasításokat a gyógyulás érdekében minden esetben be kell tartani. Amennyiben más orvoshoz fordul a játékos, a leleteket köteles az Egyesület orvosának is bemutatni.

A játékosnak kötelessége az Egyesület által előírt viseletben megjelenni az Egyesület által szervezett rendezvényeken.

 

III. Szülők viselkedésére vonatkozó kívánalmak

Vegye figyelembe, hogy gyermeke szeretne futballozni, és nem Ön, gyermekétől ne várja el meg nem valósult céljai beteljesítését.

Ösztönözze gyermekét a szabályok betartására és a konfliktusok békés megoldására.

Tanítsa meg őt arra, hogy legalább olyan fontos kihozni magunkból a legjobbat, mint győzni.

Bánjon gyermekével győztesként, ha sportszerűen játszott és kitartóan küzdött.

Ne szidja meg gyermekét, ha hibázik vagy elveszíti a mérkőzést.

Ne felejtse el, hogy a gyerekek leginkább a példából tanulnak. Mindig járjon elöl jó példával!

Bízzon meg az egyesület hozzáértésében, hiszen szakképzett edzőink azért dolgoznak, hogy átadják tapasztalataikat gyermekének. Mivel a szülő nem szakember, és elfogult saját gyermekével szemben, kérjük, ne minősítse az edzők teljesítményét, a szakmai igazgató megteszi azt.

Minden erejével segítse gyermeke sportolását, de csak addig a mértékig, amíg az nem káros.

A mérkőzés során mindig buzdítsa gyermekét, de a szurkolás közben is méltóságteljesen, tisztelettudóan, példamutatóan viselkedjen.

Ha bármilyen problémája, kérdése merül fel, bátran keresse az Egyesület illetékes kollégáját, elérhetőségeik megtalálhatóak az Egyesület honlapján. (kecskemetilc.hu)

Legyen lojális az Egyesülethez, a futballhoz, hiszen mindannyiunk célja ugyanaz, hogy gyermeke egészséges, sikeres sport- (labdarúgás) barát felnőtté váljon.

 

IV. Edzőktől elvárt magatartásforma

 Az edzések és egyéb programok szervezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a játékosoknak egyéb kötelezettségei is vannak.

Tanítsa meg játékosainak a fair játékot (az ellenfél, a bíró döntéseinek, a közönség, valamint a játék szellemének tiszteletét, a csapatszellemet, a lojalitást, valamint az önérzetet a győzelemben éppúgy, mint vereség esetén) és azt, hogy tiszteljék aszabályokat, az Egyesület alkalmazottait, hivatalos személyeket, és az ellenfelet.

Kezelje egyformán játékosait, támogassa őket, adjon lehetőséget mindenkinek.

Kommunikációja játékosaival szemben legyen tisztelettudó, ne gúnyolja ki őket, ne kiabáljon.

Bizonyosodjon meg arról, hogy játékosainak koruknak megfelelő és biztonságos felszerelésük van.

Minden esetben mutasson jó példát, legyen bőkezű a dicséretekkel, vívja ki a játékosok tiszteletét.

Legjobb tudása szerint készüljön fel minden edzésre és mérkőzésre, fejlessze folyamatosan edzői tudását, végezzen rendszeresen önértékelést.

Dolgozzon együtt konstruktívan a vezetőkkel csapata és játékosai hasznára.

Folyamatosan kísérje figyelemmel játékosai iskolai eredményeit és szociális körülményeit. Nehézség esetén konzultáljon az oktatási és szociális vezetővel, és legyen segítségükre.

Az Egyesület rendezvényein a megfelelő öltözékben jelenjen meg, és ezt követelje meg játékosaitól is.

A pálya rendjéért, az edzés, mérkőzés során használt eszközökért, felszerelésekért az edzők felelősek. Az edzés, mérkőzés után a pályán nem maradhat kint semmi.

 

V. Játékos megfigyelők viselkedésére vonatkozó szabályok

Az edzőkre vonatkozó valamennyi szabály a játékosmegfigyelőkre is vonatkozik.

A játékosmegfigyelők minden esetben vigyék jó hírét az Egyesületnek, viselkedésükkel mutassanak példát.

Kutassák fel az Egyesület és az adott korosztály számára legtehetségesebb játékosokat.

Adjanak az érintett szülők számára korrekt, pontos tájékoztatást az Egyesületről, arról, hogy miért hasznos a gyermek fejlődése szempontjából az Egyesülethez való csatlakozás.

Megfigyeléseikről mindig vezessék az Egyesület által előírt nyilvántartást annak érdekében, hogy a megfigyelt gyerekek adatai visszakereshetőek legyenek.

 

VI. Alkalmazottakra vonatkozó viselkedési normák

Minden esetben legyen lojális az Egyesülethez, viselkedésével, megnyilvánulásaival jó hírnevét öregbítse.

Ne éljen vissza a birtokába jutott tudással, az Egyesülettel kapcsolatban, munkavégzése során tudomására jutott információkat kezelje bizalmasan. 

Erősítse az összetartozás érzését Egyesületünk labdarúgóéletének összes szereplőjében.

Tisztelje a játékosainkat, azok szüleit, az ellenfelek képviselőit, munkatársait.

 

VII.      Az Etikai Kódex megismerése, tudomásul vétele

Az Etikai Kódexet az Egyesület elérhetővé teszi weboldalán (kecskemetilc.hu), az Akadémia Épületében.

A szülőket az általuk megadott e-mailben tájékoztatjuk.

Munkatársainkkal személyesen ismertetjük meg az Etikai Kódexet, kézjegyükkel igazolják a szabályok ismeretét.

Játékosainkat az edzőkön keresztül tájékoztatjuk, kézjegyükkel igazolják a szabályok ismeretét.

 

 

Kecskemét, 2016. 11. 10.