Nem bírta el a sok hiányzót a KLC

Vasárnap a Kunszállást fogadta a KLC, Márton Pál csapatából pedig több játékos hiányzott eltiltás és sérülések miatt, ez rá is nyomta bélyegét a játékra. A vendég Kunszállás korán vezetést szerzett, de korán emberhátrányba is került Jusztin kiállítása után, ám a megítélt büntetőt Szabó kihagyta, Gyenes ugyanis jól érezte az irányt.  A Kunszállás a folytatásban taktikusan futballozott, és egy kontra végén még előnyüket is növelni tudták a második félidőben. A KLC a helyzetkihasználással állt hadilábon, a szépítés csak a hajrában sikerült Ihos fejesével, idő pedig már nem maradt az egyenlítésre.

KLC – Kunszállás 1-2 (0-1)

KLC: Mihályka – Kovács (Koleszárik 58.), Szántó, Vojtovics, Márki (Kneiszel 65.) – Filus, Péntek, Szabó – Kis (Demeter 81.), Marsa (Ihos 46.), Pék.

Gól: Ihos (88.) ill. Pöszmet (17.), Vellai (58.)

Kiállítva: Jusztin (20. – Kunszállás, gólhelyzetben buktatott)

Márton Pál: Egy lendületben és jó formában lévő Kunszállással találkoztunk. Sajnos az előjelek sem kedveztek, ugyanis négyen sérülés, négyen eltiltás miatt hiányoztak, így három fiatal is most debütált a bajnokságban. A meccs elején az utóbbi időben sajnos ránk jellemző potyagólt is megkaptuk, utána pedig büntetőt hibáztunk. Hajtottunk az egyenlítésért, de ezen napon egyszerűen semmi sem sikerült.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu