Befejeződött a Kölyökliga

Véget ért az a tornarendszerű bajnokság, mely egész évben versenyzési lehetőséget biztosított 16 klub 4 korosztályának. Az U8, U9, U10 és U11-es gyerekek ősszel és tavasszal 10 fordulóban, összesen 30 mérkőzésen mérték össze erejüket egymással.

Kölyökliga

„A Dinamo Star által meghirdetett kezdeményezés nagyon jó ötletnek bizonyult, öröm volt nézni hétről hétre a focizó gyerekekkel megtelt pályákat. Nagyon sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak, melyeket a remélhetőleg következő évben is induló Kölyökligában hasznosíthatunk” – mondta Kovács Tamás.

A Kölyökliga Karakas Ferenc szerint is nagyon hasznos volt a legkisebb korosztályoknak, ezzel teljesebb képet kaptak.

„A 2003, 2004, 2005, 2006-os korosztályok részvételével került lebonyolításra a Kölyökliga, és a bajnoki rendszer nagyon jól szolgálta a szakmai munka menetét a kiszámítható program, új ingert adott a gyerekeknek és a szülőknek is. Már lehetett látni, ki alkalmas a bajnoki mérkőzések által rótt terhek leküzdésére, felmérhetőek voltak a hiányosságok. Összességében jól szolgálta a gyerekek fejlődését” – mondta Karakas Ferenc. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu