Márton Pál együttese egy dobogóért küzdő riválist fogadott, ám hiába adódott több lehetőség a KLC előtt, a Bácsalmás egy Popovics találattal elvitte a pontokat a Széktóiból.
Eseménydús találkozót láthattak a nézők a 2-es pályán, hiszen mindkét csapat láthatóan nyerni szeretett volna, ami a tabellán elfoglalt helyezések alapján nem is volt meglepetés. Amolyan búcsúmeccs lett a rangadóból, hiszen Kneiszel Krisztián utolsó mérkőzését játszotta a KLC színeiben, külföldi munkavállalása miatt ugyanis a jövőben már nem tudja segíteni a csapatot, őt Ihos váltotta nagy taps közepette a 15. percben. Helyzeti előnyből a vendégek várták a párharcot, hiszen a három ponttal egy kis lélegzetvételhez juthattak. Az első ziccer is előttük adódott, ám Szabó Gergő bravúrral védte azt, majd a folytatásban a KLC tudott dominálni. Faragó és Ihos is kitűnő távoli lövéssel jelentkezett, a beadások pedig folyamatosan veszélyesek voltak, egy Polyák szöglet után például a kapufán csattant a labda.
Fordulás után ugyanilyen nagy elánnal kezdtek a csapatok, előbb a KLC kapuja volt veszélyben, majd Ihos a meccslabdával nem tudott élni. Egy röviden hazaadott labdát jól húzott el a kapus mellett, ám éles szögből az oldalhálóba emelt csak. A kihagyott ziccer azonnal meg is bosszulta magát, egy jó kényszerítőzés végén ugyanis Popovics lőtte ki a jobb alsót. A KLC mindent megtett az egyenlítés érdekében, folyamatosan cserélte be támadószellemű játékosait Márton Pál, ám a gól csak nem akart összejönni. Zsembery Imre kitűnő napot fogott ki a kapuban, a szabadrúgásoknál és a beadásoknál rendre állta a sarat, de ha ő nem, akkor a védők vetődtek bele a lövésekbe. A legközelebb talán Parti Gábor állt az egyenlítéshez, ám 16-ról leadott lövésére leért a kapus.
A KLC jelenleg az 5. helyen áll, lemaradása így már 5 pont a dobogós Bácsalmástól, de még így is egy meccsel kevesebbet játszottak. Ez volt a csapat utolsó hazai bajnokija, a záró fordulóban a Kiskőrös vendégei lesznek, majd november 29-én Tiszakécskén zárják az őszt egy elhalasztott találkozóval.
Kecskeméti LC – Bácsalmás 0-1 (0-0)
KLC: Szabó G. – Szabó T., Molnár, Kovács A. (Nagy L. 46.), Pap (Parti 60.) – Péntek (Berezvai 64.), Bene – Kapus (Szalai 82.), Faragó, Polyák – Kneiszel (Ihos 15.).
Bácsalmás: Zsembery – Rudics, Varga, Szávuj (Szabó L. 91.), Józsa – Bögre, Schneider, Popovics, Eckert (Sztojanovics M. 57.) – Sztojanovics V., Sovilj.
Gól: Popovics (52.)
Márton Pál: Ezúttal mindkét csapat gyengében játszott a szokásosnál, ettől függetlenül játékban a mi akaratunk érvényesült. Ezt nem tudtunk gólra váltani, egy súlyos egyéni hibát viszont ellenfelünk kihasznált. Több helyzetet is kidolgoztunk, de az üres kapuba se tudtunk betalálni, így nem tudtuk győzelemmel búcsúztatni Kneiszel Krisztiánt. Példás sportpályafutáson van túl, sok sikert kívánunk neki a civil életben is!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu