Szombaton Tiszakécskén pótolt elhalasztott meccset a KLC, és noha úgy tűnt, hogy vereséggel zárul az év, a hosszabbításban sikerült ledolgozni kétgólos hátrányukat Márton Páléknak. A KLC így a 6. helyen telelhet.
Igazi presztízs csatát vívott a KLC Tiszakécskén, ahol a lelátón és a pályán is érezhető volt ez a hangulaton. A hazai szurkolók nagyon kitartóan bíztatták csapatukat, a pályán pedig igen kemény csata zajlott minden labdáért, hiszen a TVSE színeiben több korábbi kecskeméti is szerepel.
Alapvetően a KLC akarata érvényesült, sikerült dominálni, sőt Szabó Tamás jól tartotta tavalyi KLC házi gólkirályt, Káli Tibort. A TVSE ennek ellenére élt a kínálkozó lehetőséggel, egy másik ex KLC-s, Szabó Attila előzött meg mindenkit fejjel egy szöglet után. A gól után ismét a KLC volt mezőnyfölényben, ám csak nem találták a rést a hazai reteszen, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött az újabb gól. Egy labdavesztésből indított villámgyors akciót a Tiszakécske, melynek végén Kass tüzelt 8 méterről a kapuba.
A KLC becsületére váljék, a játékosok ezek után sem adták fel a már-már reménytelen harcot, és ennek meg is lett az eredménye. A 90. percben Ihos ment el a baloldalon, majd az alapvonalról betett labdáját, Parti rúgta bevetődve a hálóba. Sokan már csak amolyan alamizsnaként könyvelték el talán a találatot, ám a középkezdés után újabb támadást vezetett a vendég együttes, melyből egy szöglet lett. Az utolsó esély aztán újabb góllá érett, a Partit satuba záró védők fölött átszállt a labda, Molnár Tamás pedig hibátlan mozdulattal bólintott a hosszúba, így a KLC fejezhette be boldogabban az őszi szezont.
Tiszakécske – Kecskeméti LC 2-2 (1-0)
TVSE: Varga – Forgó, Sztehlik, Bagi (Balog 82.), Tóth – Varga, Hoffmann, Szabó A. (Domonics 87.), Nagy D. – Káli (Kass 76.), Hegedűs.
KLC: Beke – Kovács Z. (Parti 56.), Szabó T., Molnár, Pap – Péntek, Faragó (Márki 82.) – Nagy L. (Horváth 86.), Ihos, Berezvai (Kovács A. 74.) – Kapus (Nagy G. 82.).
Gól: Szabó A. (36.), Kass (79.) ill. Parti (90.), Molnár (91.)
Márton Pál: A mérkőzés első harmadában egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, azonban egy buta hiba után góllal ajándékoztuk meg ellenfelünket. A továbbiakban is uraltuk a mérkőzést, de egy kontrából növelte előnyét a hazai csapat, így rengeteg munkát és energiát kellett belefektetnünk az folytatásba. Ezt a játékosok akkora hittel és erővel tették, hogy a mai napon elénk tornyosuló összes akadályt legyőzték, és a lefújás után így jólesően vettük tudomásul, hogy az idegenben megvívott presztízs mérkőzés eredménye döntetlen lett!
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu