Két edzőmeccset játszott hétvégén a bajnoki rajtra hangoló Kecskeméti LC, Márton Pál együttese a Cegléd U21, valamint a Városföld ellen is nyerni tudott.
KLC – Cegléd U21 4-2 (Gól: Berezvai 2, Nagy L., Márki)
KLC – Városföld 3-1 (Gól: Péntek, Ihos, Nagy L.)
Márton Pál: Felkészülésünk lezárásaként a hét végén két előkészületi mérkőzést is játszottunk. Pénteken egy nagyon jól felkészített Cegléd U21 ellen, ahol a fiatalságnak köszönhetően egy kiemelkedően dinamikus első félidőt produkáltak a csapatok, ebben a szakaszban sikerült négy gólt szereznünk a második félidőben ellenfelünk sort cserélt, és két gólt is tudott szerezni. Vasárnapi mérkőzésünkön a másodosztály kiemelkedő csapatát fogadtuk. A Városföld elleni mérkőzést végig kézben tartva, viszont egy gyengébb, hozzáállásban nem megfelelő második félidőt produkálva realizáltuk az osztálykülönbséget!
A KLC szombaton a Híd SC otthonában kezdi meg a tavaszi szezont, és Márton Pálnak nem lesz könnyű dolga a csapat összeállításakor, ugyanis Filus Andor és Ihos Ádám eltiltás miatt nem játszhat, Borbély Krisztián kapus pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud utazni a csapattal.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu