A bajnokság 8. fordulójában a Baját fogadjuk a Széktói Stadionban. Csapatunkból eltiltás miatt hiányzik Urbán Pál, ám újra ott van a keretben Filus Andor és Parti Gábor, előbbi rögtön kezdőként. Szabó Tamás, S. Juhász Tamás és Kürtösi Viktor ezúttal is a padon kezd, ők sérülésekkel küzdöttek.
KLC-KTE: Tóth Z. – Garaci, Szabó Gy., Molnár, Kovács A. – Kovács Z., Péntek, Nagy L. – Ihos, Filus, Filyó.
Csere: Borbély (k), Szabó T., S. Juhász, Kürtösi, Parti, Ámann, Pap.
Baja: Tóth D. – Martalics, Csengő, Patai, Sipos – Sibinger, Jenei, Nébl – Hernády, Sibalin, Princz.
Csere: Farkas, Velez, Vágó, Kámán, Viszmeg.
Kezdés 15 órakor, a játékvezető Csamangó Tamás.
1. perc: A Baja kezdett.
4. perc: Az első percek a tapogatózással teltek.
7. perc: Meddő bajai labdabirtoklási fölény eddig.
10. perc: Filyó elöl fejelnek el egy Ihos beadást, az érkező Kovács Zoltánt a kapus előzi meg.
11. perc: Ihos húz befelé jobbról, majd 16-ról ballal a hosszú felső mellé lő.
13. perc: Tóth Zoltán lép ki jól egy veszélyes beadásra.
14. perc: Filus kap nyújtott lábbal egy csúnya rúgást, ápolni kell. Balról jöhetünk szabadrúgással.
15. perc: Nagy László jól tekeri be, Tóth öklözi el.
19. perc: Kiegyenlített a meccs, jól szervezett mindkét csapat.
21. perc: Balról jön laposan egy bajai beadás, mindenki előtt elmegy.
22. perc: Molnár lő 25-ről, nem sokkal fölé.
27. perc: Most mi vagyunk kezdeményezőbbek, de helyzetet nem jegyezhettünk fel.
28. perc: Ihos beadását vágják ki szögletre.
28. perc: Garaci beadása Szabó György fejét találja meg, azonban fölé bólint.
31. perc: Jobboldalról jön majd bajai szabadrúgás.
32. perc: Nébl a rövidet célozza, Tóth zsákmánya.
35. perc: Veszélyes Filyó beadás, szöglet a vége.
36. perc: Garaci fejeli vissza Nagy szögletét, Tóth vetődik rá.
38. perc: Szép támadást vezetünk, a végén Molnár beadását Ihos lövi kapura, de blokkol a védő.
40. perc: A másik oldalon Nébl kerül lövőhelyzetbe, de szerencsére fölé megy.
42. perc: Filyót állítják meg lesen.
43. perc: Nagy bravúr Tóth Zoltántól, Sibalin lőhetett közelről, a másik oldalon a kontra végén Ihos lő a bal alsó mellé.
45. perc: Nagy beadását kicsúsztatják, Kovács András lő 16-ról kapásból, de elkerüli a kaput.
45. perc: Szünetben 0-0.
46. perc: S. Juhász jön a szünetben Kovács Zoltán helyére.
49. perc: Filyó lő jobbal távolról, mellé.
52. perc: Filyó teker középre, Szabó Györgyöt azonban megelőzi Tóth.
56. perc: Nébl beadása ment el a kapu előtt keresztbe.
56. perc: Sibalin csúsztat messziről kapura, mellé.
60. perc: Kettős csere: Ihos és Péntek megy le, Kürtösi és Parti áll be.
62. perc: Molnár távoli szabadrúgása megy mellé.
63. perc: Hazai szöglet. Parti csúsztatása elmegy keresztben.
65. perc: Sibalin beadását vágjuk ki szögletre.
66. perc: Balról jöhetünk szabadrúgással.
67. perc: Nagy szabadrúgása fölé száll.
68. perc: Kecskeméti szöglet, majd egy újabb jöhet.
69. perc: Jöhet a harmadik. Veszélyesen csúszott, de el mindenki előtt. Már a Baja próbálkozhat a másik oldalon.
73. perc: Vágó jön Martalics helyett.
75. perc: S. Juhász beadását Molnár kotorja kapura, de Tóth véd.
78. perc: Pap és Szabó Tamás jön, Kovács András és Filus megy le.
81. perc: Szabó Tamás tör előre, majd 25-ről mellé lő.
83. perc: Bajai szabadrúgás jöhet jobbról.
87. perc: Nyomnánk a végén, jól védekezik a Baja. Pap beadását Parti fejeli kapura, de nem tudott mát erőt adni neki.
88. perc: Sipos kap sárgát, jobbról jöhetünk szabadrúgással. Pap szabadrúgását kivágják a rövidről.
90. perc: Sibinger sárgul be, letarolja Molnárt.
91. perc: Vége. Nem esett gól. 0-0 a vége.
KLC-KTE – Baja 0-0 (0-0)
Megye I., 8. forduló 653 néző
KLC-KTE: Tóth Z. – Garaci, Szabó Gy., Molnár, Kovács A. (Pap 78.) – Kovács Z. (S. Juhász 46.), Péntek (Kürtösi 60.), Nagy L. – Ihos (Parti 60.), Filus (Szabó T. 78.), Filyó.
Baja: Tóth D. – Martalics (Vágó 73.), Csengő, Patai, Sipos – Sibinger, Jenei, Nébl – Hernády, Sibalin, Princz.
Sárga lap: Sipos, Sibinger.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu