Az U16-os válogatott lejátszotta első edzőmeccsét a románok ellen, és a keddi összecsapáson magabiztos, háromgólos sikernek örülhettek a magyar fiatalok.
A korosztály kitűnő formában van, hiszen legutóbb kétszer is nyerni tudott Dániában a házigazdák ellen, ezt most át tudták menteni a hazai megmérettetésre is. A románoknak szinte sanszuk sem volt a mérkőzésen, a mieink rengeteg helyzetet dolgoztak ki, és két szöglet után, a hajrában akcióból is bevették a vendég kaput, góljainkat Szoboszlai, Opavszky és Tóth szerezték.
Örömteli a Mercedes-KLA-ra nézve, hogy Terbe Botond kezdőként kapott helyet a válogatottban, és 64 percet játszott, így tevékeny részt vállalt a sikerből.
A két csapat csütörtökön Diósdon feszül egymásnak, kezdés 11 órakor.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu