Csütörtökön ismét a román válogatottal játszott edzőmeccset az U16-os nemzeti csapat, és ahogy kedden, úgy most is győzelemnek örülhettek a magyar fiatalok.
Ezúttal ugyan a románok szereztek vezetést a 17. percben, de a mieink még a szünet előtt megfordították az állást, egyben ki is alakították a végeredményt. Szoboszlai előbb büntetőből, majd Horváth akcióból is bevette a vendég kaput.
Terbe Botond ismét kezdett, és a szünetben cserélték le.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu