Mercedes-KLA körkép: Komáromi András csapata legjobbja volt ősszel

KomáromiFolytatjuk korábbi akadémistáinkkal foglalkozó sorozatunkat, melynek keretein belül ezúttal Komáromi Andrással, a Hódmezővásárhely védőjével beszélgettünk, aki szombaton a Kecskeméti LC elleni felkészülési meccsen is pályára lépett.

Komáromi 2013-tól 2015-ig pallérozódott Kecskeméten, melynek során a felnőtt keretnél is bizalmat szavaztak neki Ligakupa mérkőzéseken. Nyáron visszatért szülővárosába, ahol az NBIII-ban alapembernek számít az ifjú védő, akit tapasztalatairól kérdeztük.

„Nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy fizikálisan fejlődjek, mert a párharcok megnyerése a csapat győzelmét jelentheti, ezen a szinten már alapelvárás a stabil védekezés, illetve a jó helyzetkihasználás is. Itt nincs már annyi helyzet, mint az utánpótlásban, sok az egygólos meccs, aki jobban koncentrál, az nyer. Természetesen gyorsabban kell gondolkodni is, hiszen a játék is gyorsabb” – mondta az NBIII-ban szerzett tapasztalatairól Komáromi.

Az ifjú hátvédet az a megtiszteltetés érte, hogy csapata legjobbjának választották meg az ősz végén, ahol rendszerint a védelem jobboldalán számolnak vele. Komáromi is szeretne természetesen minél magasabb osztályba eljutni, ám egyelőre tökéletes fejlődési lehetőségnek érzi a harmadosztályt a rutinszerzés szempontjából.

„Mondhatjuk, hogy jól sikerült az őszöm, örülök az elismerésnek is. A rövidtávú célom az, hogy minél többet tudjak kihozni magamból a folytatásban is, és eredményesen szerepeljünk tavasszal a Hódmezővásárhellyel. Egy profi sportoló mindig többet akar elérni, én is fejlődni szeretnék, minél feljebb jutni azon a bizonyos létrán, ehhez nagyon sok munka és alázat szükséges” – beszélt céljairól a fiatal játékos.

Komáromi természetesen jó szívvel gondol vissza a kecskeméti évekre, és örült annak, hogy újra régi ismerősökkel találkozhatott.

„Mindig jó érzéssel gondolok vissza a kecskeméti évekre, a legnagyobb élmény természetesen az, hogy az NBI-es kerettel edzhettem. Az akadémia nagyon jó alapokat adott számomra, sokat fejlődött a védekezésem a képzés hatására." 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu