Felkészülés: Nagyon simán vertük a SZEOL fiataljait

Vasárnap Szegeden lépett pályára a Kecskeméti LC megye I-es csapata, és alaposan megszórta a főleg ifistákat bevető hazaiakat.

edzőmeccs

14 gólt rúgott ezen a héten a Kecskeméti LC, szerdán a Tiszakécske ellen azonban már nem lesz ilyen könnyű dolguk

A SZEOL szombaton az NBII-es Szigetszentmiklóssal is edzőmeccset játszott, így ezúttal főleg a fiatalok kaptak lehetőséget a hazai csapatban. U19-es játékosból nálunk sem volt hiány, hiszen ahogy azt Némedi Norbert korábban jelezte, több Mercedes-KLA futballistára is komolyan szeretne építeni tavasszal. Az KLC igyekezett végig dominálni, és ez összességében sikerült is, ám az első félidőben a helyzetek kihasználásánál hiányzott még a kellő koncentráció, így 1-0-al fordultak a csapatok. A második játékrész már aztán szinte tökéletesre sikerült, hiszen további nyolc alkalommal vettük be a hazai kaput, és így magabiztos sikerrel hangolhatunk a Tiszakécske elleni, sokkal komolyabb erőpróbára.

SZEOL vegyes/U19 – Kecskeméti LC 0-9 (0-1)

2016.02.07., edzőmeccs

KLC: Szabó G. – S. Juhász, Rozsi, Urbán, Molnár – Bartucz, Tölgyesi, Péntek – Nemesvári, Harnos, Ihos.

Csere: Salami, Márki, Dócs, Kürtösi, Szabó Gy., Filus

Gól: Salami 3, Péntek 3, Márki, Filus, Tölgyesi

Némedi Norbert: Az eredmény ellenére sem volt haszontalan számunkra a meccs, melyen azért elég fáradtan mozogtunk, köszönhetően a felkészülés legkeményebb szakaszának. Próbáltunk végig fent játszani, ami összességében sikerült is, de főleg az első félidőben, elég rossz döntéseket hoztunk. Nagyon elégedett vagyok a fiatalokkal, mert végig jól látták el a feladatukat.

 

A Kecskeméti LC legközelebb szerdán a Tiszakécske ellen játszik felkészülési mérkőzést, a helyszín és a kezdési időpont egyelőre még egyeztetés alatt. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu