Ismét körbenéztünk az NB-s osztályokban, hogy milyen szerepet kaptak a korábbi kecskeméti akadémisták. Élre kívánkozik a ceglédi „különítmény”, akik vélhetően kulcsfontosságú lépést tettek az NBII. felé a Hatvan legyőzésével.
NBI
Ez a forduló most nem a „mieinkről” szólt, hiszen egyedül Pekár László játszott a Debrecen – Puskás Akadémia (4-2) meccsen, a 61. percben cserélték be, de segíteni már nem tudott csapatán, a felcsútiak pont nélkül távoztak Debrecenből.
Kitl Miklós (DVTK) továbbra is sérült, Szivacski Donát (Vasas) és Szalai Dániel (Békéscsaba) nem volt keretben.
NBII
Kitűnő formában van tavasszal a Siófok, mely ezúttal Vácon nyert 1-0-ra, Gréczi Gábort a szünetben cserélte le Goran Kopunovics.
Újabb rangadót játszott a ZTE, mely ezúttal a Mezőkövesdet fogadta, és kapott ki otthon 1-0-ra. Csank János a szünetben küldte be Patvaros Zsoltot, majd az 58. percben Bailo Dávidot, ám az első félidőben kialakuló eredmény már nem változott.
A Budaörs Sopronban kapott ki 2-0-ra, az előző körben sérülést szenvedő Csillag Dárius nélkül, az SZTK pedig Szolnokon ért el 1-1-es döntetlent, Lévai Norbert ezúttal is a kispadról nézte a meccset.
NBIII
Keleti csoport:
Kikapott a listavezető Nyíregyháza Jászberényben, és a 2-1-es siker alkalmával, Lékó Gergő 90 percet kapott. Ludasi Martin ezúttal a padról nézte csapata bravúros győzelmét, Bálint Artúr továbbra sem volt keretben.
A Cegléd számára minden jól alakult, hiszen nemcsak a Szpari, hanem a Kazincbarcika is kikapott, így a Hatvan 2-0-os legyőzésével, óriási lépést tettek másodosztályú tagságért. Verebélyi Konrád, Polyák Kristóf és Farkas András végig játszott, Csordás Simont a 73. percben cserélték le, a vendégeknél ismét Benkő Márk védett.
Közép csoport:
A listavezető Kozármisleny megállíthatatlanul robog a bajnoki cím felé, ezúttal a Pénzügyőrt verték 2-0-ra. Puskás Zoltán eddig mindannyiszor csereként állt be, már gólja is van, most szűk félórát kapott.
Szalai Dániel megint a Békéscsaba II-ben kezdett, és ha már itt játszik, megint góllal vette ki a részét csapata sikeréből, ő állította be a 4-2-es végeredményt a Gyula ellen, majd rögtön le is cserélték a 70. percben.
A Hódmezővásárhely nagyon kikapott otthon az Újbudától (0-4), Komáromi András továbbra is lábadozik, a győztes együttesben Pesti Dávid 70 percet kapott.
Szerző: KLC/kecskemetilc.hu