U19: Rozsi Domink a felnőtteknél is bizonyítana, de először Győrben nyerne az U19-el

A Mercedes-KLA U19-es csapatának kapitánya, a mezőny legjobbja volt a Grosics Akadémia ellen. Dominik már a felnőtteknél is megmutathatta magát a felkészülés során, és Némedi Norbert kifejezetten jó véleménnyel volt róla, ám jelenleg az a legfontosabb számára, hogy pénteken sikert érjenek el Győrben.

Rozsi Dominik

Az első két meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettétek volna. Mi hiányzott a pontokhoz?

Úgy gondolom, hogy a helyzetkihasználásunkon kellene javítani, mert a Szombathely ellen is megvoltak, majd a Grosics ellen büntetőt is hibáztunk.

Győrben folytatjátok pénteken a bajnokságot, akikkel szemben tartozásotok is van, hiszen egy hajrában esett góllal nyertek ősszel Kecskeméten. Miként várjátok az összecsapást?

Mindenképpen nyerni szeretnénk Győrben, és visszavágni az itthoni vereségért. Ahogy említettem, ha sikerül javítanunk a helyzetkihasználásunkon, akkor ez sikerülhet is.

Azok közé tartozol, akikre a felnőtt csapatban is szerep hárulhat tavasszal. Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél a keretnél a felkészülés alatt, mit tűztél ki magad elé célként?

A felnőtt foci sokban különbözik az utánpótlástól, edzéseken is gyorsabban kell dönteni, nagyobb az iram. Nagyon örülök, hogy számításba kerültem a felnőtteknél, és próbálok bizonyítani, hogy minél több meccset játszhassak majd náluk. Most azonban a legfontosabb az, hogy holnap a Győr ellen megszerezzük az első győzelmünket a bajnokságban! 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu