Mercedes-KLA: Bódai, Szabó, Papp, Kovács, Török és Szalai a hónap legjobbjai

Eltelt az első teljes hónap a tavaszi szezonból, így most is megválasztottuk a Mercedes-KLA legjobbjait az edzők értékelései alapján. Márciusban többségében a támadókat díjazták a trénerek, Csima Gyula ezúttal két játékost is kiemelt.

Bódai

Bódai Dániel győztes gólt lőtt a DVTK ellen

Az U19-es csapat gólfelelőse Bódai Dániel, aki a tavaszt jó formában kezdte, hiszen három gólnál tart az alsóházban, amivel a harmadik helyen áll a góllövőlistán. Dani így már 8 gólos a szezonban, legutóbb a DVTK ellen szerzett nagyon fontos találatot, mellyel a Mercedes-KLA megszerezte első győzelmét.

Az U17-es csapat egyik legfontosabb láncszeme Szabó Péter, aki rendre kitűnő teljesítményt nyújt a védelemben. Kiegyensúlyozott játékával csapatkapitányhoz illően irányítja az együttest a védelemből, nem csoda, hogy Némedi Norbert már a felnőtt csapat edzésére is felhívta.

Az U16-nál Papp Dominik nyújtotta a legstabilabb teljesítményt, aki egyben a hét játékosa is volt Márton Pálnál. Dominik Kiskunhalason nevelkedett, 2015 nyarától pallérozódik akadémiánkon, 15 meccsen 2 gólt szerzett az idei szezonban.

Az U15-nél két támadószellemű játékost emelt ki Csima Gyula, nem is ok nélkül, hiszen Kovács Péter négyszer, Török László ötször vette be az ellenfelek kapuját, mellyel három fontos győzelemhez segítették csapatukat.

Kovács

Kovács Péter 11 gólos a szezonban

Az U14-es csapatból is egy támadó részesült elismerésben, név szerint Szalai József, aki két gólja mellett, rendre aktívan vette ki a részét a csapat támadójátékából. Szalai összesen 7 gólos így már az idényben. 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu