Megyei foci: Befogta az éllovast a KLC-KTE SI!

Nem tud hibázni a megye III-as csapat, Márton Tibor együttese ezúttal a Dunavecsét győzte le hazai pályán 2-1-re. Mivel a listavezető Szabadszállás csak döntetlent játszott, így pontban sikerült a mieinknek befognia a listavezetőt, mely már csak gólarányának köszönhetően vezeti a tabellát.

megye3

KLC-KTE SI – Dunavecse 2-1 (1-0)

Megye III. észak, 23. forduló

KLC-KTE SI: Juhász – Nagy T. (Pálnok 71.), Kovács A., Garaci, Pap – Dócs (Ámann 61.), Komonyi (Kelő 59.), Zsoldos (Csőke 80.), Szabó G. (Györfi 89.) – Bende, Berényi (Cselei 76.).

Gól: Szabó G. (23., 50.) ill. Nagy Z. (77.)

Márton Tibor: Nem igazán játszottunk jól, passzoknál, illetve a kapu előtt is pontatlanok voltunk sok esetben. Ennél jóval több kell magasabb osztályban.

 

Utánpótlás eredmények:

Kunszállás – KLC-KTE SI „A” 0-12 (0-6)

U16 észak, 17. forduló

KLC-KTE SI: Farkas – Horváth, Vinczellér, Récsei (Stein 46.), Szabó P. – Vezsenyi (Katona 46.), Szalai, Tatár, Kissebestyén – Hofmeister (Vágó 46.), Bódog.

Gól: Kissebestyén (3., 21., 34., 40.), Szabó P. (18., 50.), Bódog (43., 81.), Horváth (54., 57.), Vágó (59.), Szalai (70.)

Komonyi Gábor: Azt hiszem, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk, ha jobban koncentrálunk a támadásaink végén, a különbség még nagyobb is lehetett volna.

 

KLC-KTE SI „B” – UFC Kecskemét 1-3 (1-1)

U16 észak, 17. forduló

KLC-KTE SI: Rákóczi – Szalkai (Hajda 81.), Fehér T., Nyúl, Mányoki (Domokos 88.) – Keresztes (Toldi 73.), Pácsa (Fehér D. 88.), Kókai (Irházi 46.), Bíró (Szabó R. 78.) – Illés, Horváth (Mészáros 46.).

Gól: Illés (37.) ill. Détári (22.), Tokovics (68.), Szabó B. (92.)

Parti Gyula: Kiélezett küzdelemben maradtunk alul, megérdemelt győzelmet aratott az UFC.

 

KLC-KTE SI „C” – KLC-KTE SI „A” 1-0 (0-0)

U14 észak, 13. forduló

„C”: Deák – Kima, Blaszák, Elek-Rembeczky, Gömöri N., Bablinszki, Orbán, Wellmann.

Csere: Pálfi, Banó, Tóth, Nagy, Csákó, Szélesi, Merena.

„A”: Bódogh – Hajagos, Gonda, Fekete, Mészáros, Terecskei, Háry, Madarász, Molnár.

Csere: Benke, Polyák, Ábrahám, Kókai, Varga, Kovács.

Gól: Tóth (73.)

Márton Tibor: Óriási meccset játszottunk, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a srácoknak!

Péntek József: Ellenfelünk játékban fölénk nőtt, előttünk járnánk, de végig jól küzdöttek a fiúk, így dicséret illet mindenkit, aki a pályán volt ezen a mérkőzésen. Kiemelve Bódoghot, Mészárost, Háryt. Sajnos erre a házi rangadóra kicsit megfogyatkoztunk, hiányzóink, sérültjeink voltak, de talán emiatt összetartóbbak is lettek a fiúk. Védekezésünk rendben volt, néhány helyezkedési hibát át kell beszélnünk. Kevesebb támadásunk volt, viszont ezek rejtegettek veszélyeket, ki kell használni az adandó alkalmakat, jobban kell koncentrálni a srácoknak a végjátékban, ha győztesen akarjuk elhagyni a pályát az ilyen éles mérkőzéseken.

 

KLC-KTE SI „B” – Kunszállás 3-1 (0-1)

U14 észak, 13. forduló

KLC-KTE SI: Bashiri-Shahroodi – Csizmadia, Réczi, Fejes, Kelő, Bognár, Bálint, Varga, Terbe.

Csere: Molnár, Pusztai, Kiss, Szatmári, Türei.

Gól: Bálint (57.), Kiss (61.), Terbe (64.) ill. Surján (29.)

Pap Szabolcs: A teljes meccset nézve, megérdemelten nyertünk. Sokkal több helyzetünk, lövésünk volt, ez a második félidőre gólokká érett. 

 

Bugac – Kecskemét-Hetényegyházi SC 0-3 (0-1)

Hetényegyháza: Putnoki – Kozma (Kis 62.), Koppány D., Krausz (Bedőcs 81.), Anyalai (Furkó 62.) – Üres-Farkas (Tasi 46.), Mészáros, Friesz (Szabó I. 65.), Szabó K. (Figura 46.) – Farkas, Koppány M.

Gól: Koppány M. (41.), Friesz (52.), Tasi (55.)

Kiss Sándor: Háromgólos sikerünk ellenére, nem volt könnyű mérkőzés. A hazaiak defenzíven visszaálltak, megnehezítve a támadások befejezését.  Gratulálok a csapatnak, ezt a hozzáállást kérem a következő mérkőzéseken is!

 

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu