Mercedes-KLA körkép: Feljutásért harcolnak korábbi akadémistáink

Az NBI-es küzdelmek már befejeződtek, ám az NBII-ben és az NBIII-ban is nagy harcban vannak még a csapatok a feljutásért, illetve a kiesés elkerüléséért.

Szivacski

Szivacski Donát kitűnő évet zárt, alapember lett a Vasasban és bekerült az U21-es válogatottba is

NBI

A bajnokság befejeződött, és ahogy az mostanra eldőlt, Szivacski Donát nyerte végül a Vasassal a kiesés elleni küzdelmet, míg Pekár László búcsúzott a Puskás Akadémiával. Tavasszal összesen négy Mercedes-KLA nevelés lépett pályára az élvonalban:

Pekár László (PAFC): 31 meccs/7gól

Szivacski Donát (Siófok, Vasas): 20/0 (NBII: 12, NBI: 8)

Kitl Miklós (DVTK): 15/0

Szalai Dániel: (Békéscsaba): 7/0

Kitl Miklós kapcsán ki kell emelni, hogy az utánpótlás válogatott középpályás a teljes tavaszt ki kellett hagyja sérülés miatt, míg Szalai Dánielre főleg a tartalékoknál számítottak az NBIII-ban, ahol 22 meccsen 3 gólnál tart jelenleg.

Fiataljainkhoz kapcsolódó hír még, hogy Szivacski Donát bekerült az U21-es válogatott keretébe, és edzőmeccsen a az Eb-re készülő nagyválogatott ellen is pályára léphet akár.

NBII

Jól jött ki eddig a zalaegerszegi edzőváltásból Patvaros Zsolt, aki a Csákvár (0-3) és a Gyirmót (3-0) ellen is végig játszott Mihalecz Istvánnál. A ZTE továbbra is harcban van a feljutásért, mostanra az is eldőlt, hogy egyedül a Mezőkövesdet kell megelőzniük, mivel a többi rivális nem adott be NBI-es licencet. Bailo Dávid kerettag, de a kispadról figyelte az utóbbi két összecsapást.

Az SZTK - Budaörs rangadón akár szembe is találkozhatott volna két akadémistánk, ám Csillag Dárius hiányzott a vendég keretből. Lévai Norbert azonban kezdett, végül 79 percet töltött a pályán, csapata 2-1-re kikapott, és egyre nagyobb bajba kerül az alsóházban.

A Szolnok – Siófok mérkőzés 2-2-es döntetlennel zárult, Gréczi Gábor a kispadról követte az eseményeket.

NBIII

Keleti csoport:

A Cegléd NBII-es tagsága gyakorlatilag eldőlt, sőt az is biztosnak tűnik, hogy ebből a csoportból kerül majd ki a legjobb harmadik is. A CVSE 10 pont előnnyel vezet már a Cigánd előtt, utoljára a Tállya elleni 2-2-vel gyarapították pontjaik számát, illetve előtte megnyerték elhalasztott meccsüket is az Újpest II. ellen. Legutóbb Verebélyi Konrád és Farkas András is végig játszott, míg Csordás Simon 80 percet kapott, Polyák Kristóf pedig a padon ült.

A Jászberény otthon kapott ki 2-1-re a már NBII-es licenccel rendelkező Cigándtól, a hazaiaknál Ludasi Martin ezúttal is végig játszott, Lékó Gergő és Bálint Artúr nem volt keretben.

A Hatvan az RKSK ellen nyert otthon 2-1-re, a hazaiak kapuját ismét Benkő Márk védte.

Közép csoport:

A Békéscsaba II. a Honvéd tartalékjaihoz látogatott, és végül a hajrában fordítva nyert 2-1-re, Szalai Dániel kezdőként 62 percet kapott edzőjétől.

A már bajnok Kozármisleny az ESMTK-t ütötte ki 5-1-re, Puskás Zoltán a 78. percben állt be csereként.

A Hódmezővásárhelyből továbbra is hiányzik sérülés miatt Komáromi András, míg Pesti Dávid (Újbuda) csapata szabadnapos volt.

 

Szerző: KLC/kecskemetilc.hu